Világhírű-e a magyar bor? Kit érdekel?

„Magyarországon minden világhírű. A bor, a táj, a nők, a Balaton, a magyar lelemény, az egy főre jutó atombomba-konstruktőrök száma, a csuklós Ikarus, a Taurus gumimatrac, AMD-65 gépkarabély, a foci és a birkapörkölt. Most az akác is az lett, remélhetőleg holnap a parlagfű, a mangróve mocsár és a nílusi krokodil is felkerül a világhírű magyar dolgok listájára. Egyszerűen nem tudunk hibázni, ha világhírűt kell alkotni.

Sajnos ezekről a világhírű dolgokról a világ általában nem hajlandó tudomást venni. Isszák a chilei és dél-afrikai borokat, pizzát esznek, nem hortobágyi palacsintát, a Balaton helyett meg Costa Concordiára mennek nyaralni. Az okok persze számosak: a gyíkemberek rézgálic helyett chemtraillel permeteznek, a Zunió mindenbe beleszól, Magyarországról pedig azt hiszik a külföldiek, hogy Bukarest külvárosa.

Szóval itt állunk egy szál világhírben, a kassza nem csörög, miközben Pityik őrmester labancai kilyukasztják Siklósi bácsi hordóit, nehogy a világhírű magyar borokat megismerje a világ. Mert akkor kiderülne az addig fogyasztott boraikról, hogy »semmi tűz a rossz csigerben: Lőre volna ez Egerben« – miként koszorús költőnk fogalmazott volt. (...)

A korunk nagy kérdései-típusú sablonszöveg szerint manapság már bármit el lehet adni a világban bárhová, csak jó marketing kell hozzá. Nos, ez az, ami nekünk nem igazán van. Portékánk van, (világ)hírünk nincs. Szóval tessék csinálni, lehetőleg olyat, ami a világ szerint kell a sikerhez, ne pedig olyat, amiről itthon azt gondoljuk, hogy ezt majd biztos megeszik. Addig ugyanis a világon senkit nem fog érdekelni, hogy világhírűek vagyunk. Van kitől tanulni. Az osztrákoknak sikerült a pancsolt bor-botránytól eljutni a zöldveltelini világhíréig, nekünk is sikerülhet. A pancsolt bor-botrányunk legalább már megvan belőle.”