Ez a struktúra előkészíti a gyerekeket a társadalomban tanúsított autoritariánus magatartásra. A fentiekből következően ez még az egyáltalán nem autoritariánus ideológiájú családokban is természetes, hiszen ahhoz, hogy a felnőttek saját életüket élni tudják, szükségképpen alapértékké válik a gyermekek »engedelmessége«; a »jó« gyerek szinonimmá válik a »szófogadó« gyerekkel. A szülők elleni vétségekért »bocsánatot kell kérni«, akár belátta a gyermek igazukat, akár nem. A büntetés és jutalmazás (akár igazságtalan, akár igazságos) a gyermek számára úgy jelenik meg, mint melyet az »erő pozíciójából« hoztak. Ugyanígy természetesen családon belül a munkamegosztásban elfoglalt hely autoritatív kijelölése.
A proletárcsalád eredetileg nem polgári család, nem az még Marx korában sem, mivel a proletariátus számára adott anyagi körülmények lehetetlenné teszik a polgári család »normális« életfeltételeinek kialakulását. (...)
A marxi kommunizmus nem utópia: az értéktételezéseinek megfelelő társadalmi viszonyok megvalósításának lehetőségét a fennálló társadalomban jelen lévő tendenciákra alapozza. (...)
A következőkben szeretnénk felvázolni, hogy milyennek képzeljük el a kommunista társadalom családtípusát. A részletek kidolgozása természetesen értelmetlenség lenne, mert – mint mindenütt – a jövő szervezetei itt sem előzetes „terveket” fognak megvalósítani. Továbbá: mint ahogy a monogám polgári családnak is számtalan típusa létezett, bizonyosak vagyunk abban, hogy a »kollektív család«, a kommuna is igen sok, különböző típus realizálását teszi majd lehetségessé. Minthogy bonyolultabb, összetettebb struktúráról van szó, mint a monogám polgári család esetében, a variációk száma bizonnyal még nagyobb lesz.
Az általunk elképzelt kommuna kifejezetten a polgári család »utóda«. (...)
A kommuna szabadon választott közösség. Tagjai közé azok tartoznak, akik tagjai akarnak lenni, s akiket a közösség minden tagja mint ilyet elfogad. A kommunába egyének lépnek be; a belépő családok minden egyes felnőtt tagja, mint egyén lesz kommunatag. A létszámnak természetesen biztosítania kell azt, hogy a kommuna ügyeit közvetlen demokratikus formában lehessen intézni. (...)
A kommunaforma elősegíti azt, hogy csökkenjenek a puszta megszokáson, rutinon alapuló emberi kapcsolatok. Igen gyakori a jelenlegi családforma körülményei között, hogy emberek csak azért élnek egymás mellett, mert megszokták, mert jobb megoldást maguk számára nem tudnak elképzelni, s ennélfogva nem kívánják viselni a válással járó tényleges nehézségeket. A kommunán belül ilyen probléma egyáltalában nem is létezhet.
A kommuna nem egy befelé zárt egység abban az értelemben, hogy akadályozni vagy lehetetlenné tenné a kommunán kívüli gazdag emberi kapcsolatokat. Ezek szükségképpen létre is jönnek, minthogy a kommuna sem nem termelési, sem nem politikai egység. Amennyiben a kommunák nagyszámúak, természetesnek tekinthető a kommunák közötti fluktuáció is, magának a kommunának az újraválasztása. (...)
Mielőtt azonban ezeket áttekintenénk, vázolnunk kell a kommuna-gyerekközösségre vonatkozó elképzeléseinket. A kommunában nem a felnőttek nevelik »közösen« a gyerekeket, hanem a kommuna reális gyermekközösséget, illetve gyermekközösségeket hoz létre. (...)
Az egész kisgyermek szempontjából is – ahol a felnőtt-gyerek viszony autoritatív jellege kiküszöbölhetetlen – döntő változás, hogy nemcsak a »vér szerinti szülei«, hanem a kommuna minden egyes felnőtt egyede és idősebb gyermekegyede is foglalkozik vele. Így tehát már születésétől fogva nincsenek fix vonzalmi preferenciái.”
(Heller Ágnes ma 85 éves.)