„Porosenko egy régi keleti tanmese tanulsága értelmében lett Ukrajna elnöke. Ha van türelmed elég hosszú ideig ülni egy folyó partján, előbb-utóbb elúsznak előtted ellenségeid holttestei. Amíg Ukrajna oligarchikus és politikai klánjai éveken át harcoltak egymással, addig Porosenko csendben építgette üzleti érdekeltségeit. Aztán amikor kellett, fel-felbukkant a Majdanon, saját tévécsatornája bemutatta, milyen ügyesen ácsorog a barikádok mellett, mondott ilyen-olyan okosságokat, és meredeken nőni kezdett a népszerűsége. Könnyű dolga volt, az ismert politikusokkal akkorra bőven tele volt az ukránok hócipője.
Porosenkónak politikai ereje, hatalma nincs, pártja sincs, a választásokon Vitalij Klicsko UDAR-ja támogatta. Az UDAR-nak közepesen erős a frakciója a parlamentben, ami ahhoz nagyon kicsi, hogy többséghez jusson, ezért szövetségeseket kell keresniük. De ilyen szövetségesek sincsenek. Ezért is sietett jelezni Porosenko, hogy indokoltnak látja a parlament feloszlatását és az országgyűlési választások kiírását. Már ez év őszére. Ha ez megtörténik, közel sem valószínű, hogy az elnöknek sikerül addigra olyan pártot építenie, amely többséget szerezhet. Julija Timosenkónak ezzel szemben megvannak az erőforrásai és az eszközei – és elég ideje is van –, hogy új életre keltse az utóbbi hónapokban leszedált Batykivscsináját, és akár a győzelmet is learassa ősszel.
Éppen ezért korai lenne olyasmiről beszélni, hogy Porosenko valamifajta abszolút hatalomhoz jutott Ukrajnában. Az elnöknek valójában még saját csapata sincs. Azok az emberek, akik közreműködtek a választási kampányában, szerfölött különbözőek, és nem kevesen kompromittálódtak közülük az elmúlt években.”