„Ennek a Pentagon-fogyasztói kapitalizmusnak az első nomádjai, az üres háború első igazi katonái azok, akik leülve egy kávézóban nem kérik a wifi-kódot; azok a sétáló emberek, akik eldobják mobiltelefonjukat, megállnak, belépnek egy telefonfülkébe, és azt használják. Katonák azok a munkások, akik hajnalban még alszanak a buszon, este már alszanak rajta. Akiknek nincs semmijük, csak hogy beledöglenek a munkába. Katonák azok, akik karórájukon nézik meg az időt okostelefon helyett, akik lemondanak arról, hogy ingyenes honlapkészítési tanfolyamra járva vessék vissza a civilizációt. Katonák azok, akik egy állásinterjún arcon nevetik az igazi pszeudo-munkát megtestesítőt, a HR-est. Az üres háborút leleplezők azok, akiknek a természetről nem a természetesség előállítására szakosodott kozmetikaipar kedveskedő agresszivitása jut eszükbe, hanem az erdő. A lehetetlen kor katonái gyermeki naivitással fákat simogatnak, hazaérve instagram helyett kérdéssel fordulnak nagyszülőhöz: »Mesélj, milyen az, amikor az ember él!« Katonák azok, akik egy este a projektmunkából hazaérve, kidobják a router-t, és reggelig szeretkeznek. Az igazi katonák nem digitális és nem akciósajánlat-újság logisztikájában szerveződnek, az igazi harcosok kibújnak a wififelhő alól. S leendő katonák azok, akik a mai kiállítás vetített képeinek megtekintése után elkezdenek kételkedni magabiztosságukban, flegmaságukban és jófejségükben.
Az üres háborúval szemben az igazi ellenállás a történés. Az ellenállásban – ha eredményes, ha nem – minden nap más nap. Az ellenállás során minden nap elmesélhető, nem történik meg ugyanaz kétszer. Ennek az ellenállásnak a puha vég otthonában, a nagyvárosban kell kezdődnie, amelynek házgyára a Szílicium-völgy. Ahol a digitalizált és fogyasztói jelen van, ahol az azonnaliság van, ahol így nincs idő. Az igazi háború az idő visszaszerzése érdekében zajlik.
Az otthon ugyanis ott van, ahol nem áll az idő. Ha nem áll az idő, akkor van honnan elindulni és van hova menni. A kettő között pedig történések zajlanak. Az idő cselekvés, az időhöz való viszonyunk pedig a politikához való viszonyunkat tükrözi. Aki időben és térben, nem pedig a fogyaszthatóban akar élni, annak cselekedni kell. A hálóba szervezettek ugyanis nem mennek sehova, és nem is érkeznek haza. Az időért folytatott harc feltétele, hogy elkülöníthető legyen a hús-vér ember és a technológia, a szerethető és a lájkolható, a gyűlölhető és az elrejthető, az érinthető és a megbökhető (poke), az élő és az online. Az ember nem lehet otthon bájtokban, digitalizált helyeken nem lehet ágyat vetni.”