„Az elmúlt időben kissé eltűntem a blogról. Ennek az volt az oka, hogy aktivistaként részt vettem egy, az Európai Parlamenti választáson induló kis párt aláírásgyűjtési kampányában (mint kiderült: sajnos hiába. A szerk.). Most az itt szerzett tapasztalatokat osztom meg Önökkel.
Az aláírásgyűjtés úgy zajlott, hogy az aktivisták egy, a párt logóját, jelszavait hirdető standdal kitelepültek különféle forgalmas helyekre, és próbálták rávenni az arra járókat, hogy aláírásukkal támogassák a párt felkerülését a szavazólapra. A küszöb húszezer érvényes aláírás volt, ennél persze többet kellett összeszedni, mert hibák, elírások, hasonló tévedések – és mi tagadás: rossz szándékú magatartás – miatt az aláírások egy része nyilván kiesik az ellenőrzésen. Az érvényességet néhány személyes adat megadásával tudta a választási iroda ellenőrizni. (...)
Az ijesztő tapasztalatok közé tartozott az agresszió. Bennünket ugyan nem akartak elpusztítani (másoktól hallottam olyat, hogy Dunába lövést ígértek nekik), de pártunk vezetőinek bőségesen kívántak börtönt, akasztófát. Ők történetesen azon kevés magyar politikusok közé tartoznak, akikkel szemben még sejtetés szintjén sem merült fel korrupciós vád, e büntetéseket politikai szereplésükért szabták volna ki a derék honpolgárok. A gyűlölet egészen félelmetes tudott lenni, amikor kitépték kezemből a szórólapot, vagy meglökdöstek. A véleménykülönbségek civilizált kezelése terén még van fejlődési lehetőség a fővárosban. Bár volt jó példa is: egy csúnyán beszóló hölgynek további szép napot kívántam, erre ő bocsánatot kért. A helyzet nem teljesen reménytelen.
Persze, nagyon sok kedves ember támogatott minket az aláírásával, bátorító szavakkal, ezúton is köszönet érte. Fájdalmas volt hallgatni azt a mérhetetlen csalódottságot és elkeseredést, ami a Fidesz újabb kétharmados győzelme miatt áradt sokukból. Erre is jó lesz odafigyelni a jövőben! A kormánypárt számára – mint tudjuk – akik nem őket támogatják, azok nem léteznek, kizárták magukat a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből. A rendszeren kívüliek most úgy érzik, reménytelen helyzetben vannak, mert az ellenzék szereplése a változás esélyét vette el tőlük. Márpedig, ha valakitől félnie kell a politikai elitnek, az a helyzetét kilátástalannak látó kispolgár. Akinek még van mit vesztenie és már nem lát lehetőséget annak megvédésére.”