Amikor nem történik semmi

„Szeretett és karizmatikus ifjú forradalmár, egy hűtlen zsidó nő zabigyereke, vallásalapító, erkölcsi tanító, egy szerelmes férfi, egy az ártatlanul kivégzettek közül. Meghalt, eltemették, sírját állítólag megtalálták. Jézus, az ember. Legalábbis ahogyan láttatni akarják. Isten Fia, Aki »mindenben emberhez hasonlóvá lett.« Aki megindul elesettségünkön, zokog értetlenségünkkel szembesülve, ostort ragad a gazemberek ellen, fél és reszket nagycsütörtök éjjelén, szenved, teljesen egyedül marad, bizonyosan és teljességgel meghal. Aztán „alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül.” Jézus, az ember, Jézus a Krisztus, az Isten Egyszülöttje, ahogyan a Biblia bemutatja. (...)

»Jó lesz ez nekünk így is.« Tizenegy éve hallottam egyik jó szándékú gyülekezeti tagunktól, egy kedves, aranyos, a légynek sem ártó néninktől. Látva akarásomat, igyekezetemet, az Ügyért (pontosabban: saját magamért) végzett erőfeszítéseimet, megelőzendő tiszteletes úr borítékolható kudarcát, mondta szeretetteljesen: nem muszáj, jó lesz ez nekünk így is. Azóta is lüktet bennem ez a mondat, egyszerre felbőszít és elcsüggeszt, mert nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy »jó lesz ez nekünk így is«, kicsin, koszosan, gyengén, őrülten egyhangúan és roppantul egykedvűen, csalódottan és beletörődve, elfogadva a változhatatlant és lemondva az igazságról. Nekem elegem van a »jó lesz ez nekünk így is« hozzáállásból. Nekem több kell. Nem úgy több, hogy ugyanabból tucatnyi, hanem egy, Aki Több. Aki Más, Aki Igaz, Aki békesség, bizalom, jóság, tisztaság. Aki nem szó, nem eszme, nem elmélet, hanem teljesen és tökéletesen Az, Akinek vallja magát.”