Tilos az átjárás

„Az 1990 óta eltelt évek a jobb-, illetve nemzeti oldal ostorozásával teltek el. Ha nem akarta valaki kirekeszteni magát a nyilvános szereplésből, beállt a sorba. Alázattal figyelte a liberális oldal megnyilvánulásait, bólogatott hozzá, a gyűlölködő véleményeket a magáévá tette, ha megbélyegeztek egy volt barátot, tömegesen határolódtak el tőle. Elhitte, hogy csak a liberális oldal tud. Mindent: színdarabot, filmet rendezni, sikerkönyvet írni, építeni, szobrot alkotni, helyesen látni, országot vezetni, verset írni, ideológiát gyártani, meggazdagodni, angolul beszélni, vízen járni.

Gyurcsány Ferenc szürreális országlása és a baloldal kapzsisága siettette az ébredést. Nem lehetünk elég hálásak Medgyessy Péternek, aki arra biztatta a nemzeti oldalt, vegyen magának médiát. Nagy pillanat, amikor azonnal cáfolni lehet a hazudozást, korrigálni az egyoldalú állításokat. Az internet belépésével a blogok és a kommentek keltek önálló létre. Ma habozás nélkül lehet bármiféle orbitális hazugságot elereszteni, mint a »kommentelő véleményét« vagy úgymond: a »blogíró szerint«. Ennek megfelelően durvul a közéleti hang, ami az előző Orbán-kormány alatt, bátran mondhatjuk, nemzetközivé küzdötte fel magát. A liberális oldal és a rajta csüngő, ideológiáját vesztett baloldal képtelen volt elviselni a 2010-es vereséget. Bár a Fidesz sokkal több gesztust gyakorolt, mint amennyit megérdemeltek, a vesztes oldal egyszerűen elvesztette az eszét. A gyűlölködés, a nyílt uszítás módszerébe belefért a hazaárulás, a brüsszeli feljelentések, az értelmiségi kemény mag folyamatos országlejáratása néhány dollárért, amerikai ösztöndíjért vagy csak a tiszta bosszúért. Minden technikát bedobtak, hogy megbukjon az Orbán-kormány. Őrjöngtek, amiért a Fidesz-kormány néhány forintot juttatott saját oldalának is, és elzárta az évtizedek óta folyó liberális pénzpazarlás csapjait. Színházi emberek, filmrendezők, írók, kritikusok, politikusok, mellőzött közgazdászok, újságírók, szerkesztők, megemelt fizetésű pedagógusok, ilyen-olyan társaságok szóvivői, hivatásos rettegők, mindenbe belekötők tombolása töltötte ki a négy évet. És ez a társaság nem magába nézett, hanem teli torokból folytatta az antiszemitázást, a rasszistázást, a fasisztázást azzal a nem titkolt céllal, hogy Orbán Viktor ne csak takarodjon, de lehetőleg tűnjön is el az életből örökre. Ehhez képest, ugyan meglehetős cirkuszok és újraszámlálások után, a Fidesz–KDNP újra kétharmados győzelmet aratott. Ez a legkevésbé sem hatotta meg az ellenzéket, már másnap újrakezdődött a gyűlöletkampány és az orbánozás. Nem lesz itt nyugi, ígérte Heller Ágnes: vajh, honnan ilyen jól értesült? És megszólalt egy kedves ember a tévében, hogy most már igazán tehetne a kormány gesztusokat. Párbeszédet kéne kezdeményezni, sőt még Hellerrel is le kéne ülni, vitázni. Félek, hogy Heller Ágnes viszont nemigen óhajt vitázni a jobboldal egyetlen felkent önkéntesével sem.

Nem mondom, hogy jó az, hogy ilyen éles választóvonal van a nemzet tagjai között. Azt viszont nem lehet elfelejteni, hogy a másik oldalból a zsigeri gyűlöletet nem lehet feloldani sem gesztusokkal, sem nemzeti minimumokkal. A német megszállás emlékműve körüli eszelős szívatás tökéletesen mutatja ennek reménytelenségét. Nekik minden hatalom kéne, ráadásul látványosan, így aztán tilos az átjárás innen oda, és viszont.”