A punkkal egyrészt az a gondom, hogy egy rossz válasz volt az adott problémákra, ahogy a francia forradalom is rossz válasz volt az abszolutizmus problémáira, másrészt az, hogy unalmas lett. Interjú.
„Mit szólsz ma, ha látsz egy piros hajú, részegen randalírozó punkbandát a városban?
Arra gondolok, hogy ha volna egy Magyar Királyi Csendőrség, akkor rájuk szólna, hogy így nem lehet viselkedni, kérem, és tessék azt az összefirkált falat szépen lemosni! Igazán nem vagyok a bolsevizmus híve, de az a jelenhez képest még kisebb fokú rohadás volt. Rajnák, az Ifipark legendás igazgatója egy igazi büdös kommunista volt ugyan, de ezeket úgy vágta volna tarkón, hogy a fal adta volna a másikat. Tegyük azt is hozzá, hogy mondjuk egy '77-78-as punkbanda is kiakadna egy mai hahás tüntetőn, akiről lecsúszik a gatya. De majd húsz évvel később a mai hahás fiatal fog kiakadni azon, aki már annyira életképtelen lesz, hogy ha elkezd esni az eső, nem áll be az eresz alá.
Te mikor írtál valamit a falra utoljára?
Szerintem '87-ben. »Bárcsak háború lenne már!« Ez volt a Kisangyal fő slágere, azt fújtam fel. Nem az volt a legjobb számunk, de annak volt a legbotrányosabb refrénje.
Az zavar, hogy a Kisangyal-számokat nem tudtátok rendes minőségben felvenni?
Igen, mert a Kisangyal egy olyan zenekar volt, amelyik profin is megállt volna a lábán. A legtöbb punkzenekar attól volt jó, hogy az énekes hullarészegen ordibált, meg a kásás gitárhangzástól és a zenéből sugárzó agressziótól. De ha egy CPg-nek mondjuk CD-minőségben kellett volna feljátszani ezeket a számokat, akkor az csak három hang, míg a Kisangyalban voltak rafinériák. A zenekarból húsz évvel később lett legenda, a maga korában nem nagyon értékelte senki.
Hogy látod, 2014-ben van még létjogosultsága a punknak egyáltalán?
A punkkal egyrészt az a gondom, hogy egy rossz válasz volt az adott problémákra, ahogy a francia forradalom is rossz válasz volt az abszolutizmus problémáira, másrészt az, hogy unalmas lett. Az, hogy valakinek összevissza van festve a kabátja, vagy színes a haja, az nem cél volt, hanem eszköz. De pár év elteltével ez már cél lett, és a nagy szabadságból kialakult az, hogy meg lett mondva, milyen kabátban, milyen bakancsban, milyen színű cipőfűzővel milyen jelszavakat kell kiabálni, milyen zenére. Ehhez képest a Kabos Gyula-i kispolgár egy szabad ember!”
Akkor akár azt is mondhatnám, hogy az a négy év, amely alatt nem csinál semmit az utolsó ciklusát töltő törvényhozó, kifejezetten hasznos és produktív időszak.
Nevezzük a helyi közösségek demokratikusan megválasztott vezetői iránti teljes tiszteletlenségnek.
És ha azt vesszük, ez a két óra a rendszerváltás utáni magyar politika történetében nem is rossz arány.
Daniel Defoe elismeréssel írt a II. Rákóczi Ferenc vezette magyar felkelésről, szerinte a magyarok ősi jogaik védelmében ragadtak fegyvert.
Terjedelmes interjút adott a The New Yorker című lapnak a Nobel-díjas magyar író.
A legmagasabb, 7,9 körüli értékek Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon várhatók.
Nem sokkal reálisabb ez sem, mint az előző, arról nem beszélve, hogy ez már komoly megszorítást jelentene a magyar gazdaság szempontjából.
