„Az egyházfinanszírozás rendezése érdekében többször sürgette a kormányt az új alapok megteremtésére. Elkezdődhet most egy ilyen folyamat?
Már 2010-ben is jeleztük a kormánynak: nem tartjuk kiszámíthatónak és megnyugtatónak, hogy az szja egy százaléka felajánlásának rendszerére épül az egyházfinanszírozás, mert a folyamatosan változó adórendszer kiszámíthatatlanná teszi a finanszírozást. A beszűkülő lehetőségekről nem is beszélve: a személyi jövedelemadó kulcsának csökkentése miatt a felajánlható összeg is csökken. Vagyis hiába növeljük a felajánlók számát, a végelszámolásnál mindig rosszabbul járunk. A legfontosabb, hogy legyen meg az újragondolásra a határozott szándék, a világos politikai döntés. Először mondjuk ki: nem jó az, hogy minden évben megvárjuk a decembert, és a költségvetési vita során megmaradó összeget fordítjuk az egyházak támogatására, és ahhoz igazítjuk a rendszert. Ha ez megvan, akkor jöhetnek a részletek: annak tisztázása, pontosan mit is tekintünk egyházfinanszírozásnak és mit – bár annak szokás nevezni, de – nem.
Vannak olyan vélemények, hogy az egyházak autonóm döntéseinek, önálló társadalmi, közéleti létének kulcsa a mindenkori kormányzatoktól, az államtól független anyagi lét. Sérült-e az elmúlt években a református egyház autonómiája a finanszírozás kiszámíthatatlansága miatt? De úgy is feltehetnénk a kérdést: például a Debreceni Református Kollégium felújítására kapott tízmilliárd forint mibe kerül a református egyháznak?
Valóban összefügg a két problémakör. A református egyház számára a következő évek egyik nagy feladata ennek a bizonyos autonómiának a megőrzése és gyakorlása lesz. Az autonómia kérdését ott tartom nagyon fontosnak, hogy ha például egy egyházi iskola fenntartási szerepkörét úgy próbálná csorbítani a jogszabályi környezet, hogy az egyház csak a működtetője legyen az intézménynek, ne a fenntartója. A fenntartónak van autonómiája, a működtetőnek nincs. Arra kell ügyelni, hogy fenntartóként tudjunk megjelenni és gyakorolni azokat a jogosítványokat, amelyek meg tudják teremteni az egyházi intézmény sajátosságait. Hogy mibe kerül az egyháznak a debreceni rekonstrukció? Először is azt kell leszögezni, hogy amikor ez először felmerült, igyekeztem ragaszkodni ahhoz, hogy ez semmiképpen se menjen a református egyházat jogosan megillető támogatás rovására. Azt is látni kell, hogy az oktatásra, a teljes oktatási infrastruktúrára fordított állami forrásnak ez a tízmilliárd forint csak a töredéke.
Az állami költségvetéshez mérten valóban nem horribilis összeg tízmilliárd forint, de a református egyház évi büdzséjéhez fogható támogatásról van szó.
Valóban, de négy évre elosztva érkezik ez az állami támogatás. De van itt két szimbolikus vonás. Az egyik az, hogy úgy alakult a 20. századi történelem, hogy a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma volt az egyetlen túlélő protestáns iskola, majd az egyetlen a történelmi kollégiumaink közül, amelyik nem kerülhetett vissza az eredeti épületébe. Szimbolikusnak érzem azt is, hogy abban az évben, amikor száz éve lesz, hogy megépült a Péterfia utcai épület, gimnáziumnak, akkor újra gimnázium lesz. Másfelől az oktatási rendszer fejlődése esetleges volt a rendszerváltás után, Debrecenben is. Így feladatunk megteremteni egy 21. századinak megfelelő összstruktúrát, amelyben a dolgok logikusan illeszkednek egymáshoz. Állami támogatást kérni és elfogadni egy ilyen cél megvalósításához az én olvasatomban nem sérti az egyház autonómiáját. Ezek az intézmények ugyanis messze túlmutatnak azon, hogy az egyháznak utánpótlást biztosítsanak.”