Emlékművek és emlékezet

2014. április 29. 08:33

Áldozat és gyilkosa összemosása, még akkor is, ha az utóbbi esetleg később halállal lakolt a bűnéért, elfogadhatatlan.

2014. április 29. 08:33
Berend Nóra
NOL

„Áldozat és gyilkosa összemosása, még akkor is, ha az utóbbi esetleg később halállal lakolt a bűnéért, elfogadhatatlan. Nemcsak a meggyilkolt áldozatok emlékét gyalázza meg, de azokat is (minden tisztelet megilleti őket, de magyar állampolgár kevés volt köztük), akik valóban tenni próbáltak annak érdekében, hogy zsidókat mentsenek meg, s nem azért, hogy kereszténységre térítsék őket, hanem mert minden ember életét értékesnek tartották. Magyarországon be kellene ismerni mind a német megszállás előtt elkövetett borzalmak sorozatát, a gyilkosságokat és az egymás után hozott zsidóellenes intézkedéseket, amelyek a magyar kormány döntése következtében születtek, mind a készséges együttműködést a zsidók és romák deportálásában és meggyilkolásában, valamint a magyar nyilaskeresztesek által elkövetett kínzásokat és gyilkosságokat.


Nem elég egy-két gesztus kifelé, amelyet azonnal felülír a múlt manipulált beállítása a tankönyvekben és az átírt történelemben, valamint a bűnösök kultusza. A magyar társadalom számára készült emlékművek és múzeumok kell hogy hordozzák ezt a tudást és szembenézést a múlttal. A Páva utcai holokauszt-emlékközpont lenne erre alkalmas, sokban hasonlít a párizsi Shoah emlékmúzeumra, de Párizsban nem épül közben kormánytámogatással olyan újabb múzeum, amely ellen az érintettek számos szervezete kitartóan tiltakozik, ahogy önfelmentő emlékmű sem.

A magyar kormány bűnös volt a második világháború alatt a zsidók és romák kiirtásában és a magyar katonák felelőtlen frontra küldésében egyaránt. Szintén bűnös volt az a sok csendőr és hivatalnok, aki lehetővé tette a deportálásokat, az a sok feljelentő, akinek a segítségével a bujkáló zsidókat elfogták. Mindez a magyar történelem része. Itt az ideje, hogy mindez a magyar társadalom emlékezetébe beépüljön. A múltat nem lehet jóvátenni. A halottakat nem lehet feltámasztani. De a jelenben lehet társadalmi békét építeni, mert a bűnösök és az áldozatok leszármazottainak együtt kell tudniuk élni úgy, hogy ismerik és elfogadják, ami történt, de a jelenben túl tudnak lépni rajta.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2014. április 30. 01:21
Múltbarévedő lábszagú mucsai.
trasamund
2014. április 30. 00:20
Nóra azt mondja, ő történész. Középkorász, de ez nem baj. Természetesen vannak dolgok, amihez mindenki ért. Zsigerből.Neki is van ilyen szakzsigerterülete. Azt is látja, hogy itt sokaknak, nagyon sok, jogos sérelme van.Hogy néha ezek kioltanák egymást, és kis önmérsékletre kérnék a mégolyprofesszorokat is? Cambridge-ben talán. Itt a vip szektorban ilyent nem kérnek. -több tel. és mail. jelezte, hogy nem is olyan messziről, dőlni látszik ez a tribün.A büfé már bezárt de ugrani még nem késő.
Brigadéros
2014. április 29. 22:47
Talán akkor tudnám elfogadni az igazatokat, ha ugyanolyan hisztizve láncolnátok magatokat nap, mint nap a szovjet megszállási emlékműhöz is... ...Egyébként ez a történet is jól mutatja, hogy mennyire nem értitek az embereket foglalkoztató igazi problémákat, azt, hogy mennyire unják és leszarják ezeket az SZDSZ-es stílusú műbalhékat....Látjátok, pont ez az, ami miatt olyan csúfosan elvesztettétek a választásokat. Olyanok vagytok, mint a Bourbonok, semmit nem felejtetek, és semmit sem tanultok... :(
locsaba
2014. április 29. 21:18
ulti?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!