Folyamatos támadás alatt a szuverenitásunk – interjú Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel
Mi várható a soros elnökségtől az igazságügy területén? Mit gondol az uniós vitákról? Mit tehetünk Európa és hazánk versenyképességéért?
Semmi sem változik. Süllyedünk vissza. Reménytelenek vagyunk, reménytelen ez az ország. Interjú.
„- Ha ennyire vevő az abszurdra, az örkényi groteszkre, miért nem használja többet az írásaiban?
- Én abból gazdálkodom, amit látok, tapasztalok. Itt élek a VIII. kerületben. A nagy fiam itt, az Orczy úton kezdte az iskolát. Szíven üt, hogy milyen körülmények között élnek családok. És hogy mennyire erős a szegénység méltósága, mennyire törekszenek rá a legszegényebbek is, hogy kifele mutassanak valamit. Az egyszobás lakásból érkező, nagyon sok testvérrel rendelkező gyerekek például elsősként nem teát vittek az iskolába, hanem bontatlan üdítőt. Ez már a reménytelen szegénységnek az a foka, amikor nem érdemes spórolni, de a méltóságra még lehet adni. Hogy ők igenis meg tudják venni az üdítőt a boltban. A rezsit úgysem tudnák kifizetni, ami pénzük van, azt lehetetlen beosztani. Teljesen mindegy tehát, hogy mikor áll elő az az állapot, hogy nincs.
- A szociálpolitikai intézkedéseket hiányolja?
- Először valódi szándékra volna szükség. Igazi kapcsolatot kellene kiépíteni ezekkel az emberekkel. Nézze, abban az iskolában, ahol a fiam kezdett, nagyon sok volt a roma gyerek. A tanárok jó szándékúak voltak, mindent megpróbáltak, de nagyon sok helyzetet egészen egyszerűen nem tudtak kezelni. Nem a jóindulat hiányzott. A generációk óta átörökített szegénységet, a nincstelenségből fakadó destruktív viselkedési mintákat nem lehet pár év alatt felszámolni. És még sok pénzzel sem lehetne gyorsan megtanítani a tervezést, beosztást. (...)
- A munkaalapú társadalmat vizionáló politika mintha nem ezzel érvelne.
- A mostani politika gyakorlatilag analfabetizmusba taszítja az az országot. Jellemző, hogy az emberek ma már magázódni sem tudnak, csak tegeződni, esetleg a piaci tetszikezést ismerik. Már falun is rátartiságnak, gőgnek fogják fel a magázódást, holott a tegeződés bensőséges viszonyt feltételez, amilyenben javarészt nincsenek egymással. A magázódás sokkal kifejezőbb és elegánsabb, a magyar nyelv ebben is nagyon gazdag. Ezt a silányodást is az újbarbársághoz sorolom. Ahogy azt is, hogy ma már szinte csak keresztnevek léteznek.”