Ft
Ft
14°C
4°C
Ft
Ft
14°C
4°C
10. 03.
péntek
Legolvasottabb témák
Orbán Viktor
migráció
energiaválság
orosz-ukrán háború

Akták

AKTA
Háború Ukrajnában
AKTA
Választás 2024
AKTA
Háború Izraelben
AKTA
Lengyel választás
AKTA
Egymillió Találkozás Napja
AKTA
Foci Eb 2024
AKTA
Olimpia 2024
AKTA
Amerikai elnökválasztás 2024
AKTA
Árvíz 2024
AKTA
Magyar Péter botrányai
AKTA
Vagyonnyilatkozatok 2025
AKTA
Pénzügyi beszámolók
AKTA
Tusványos 2025
Előfizetés
Szerzőink Feliratkozás hírlevélre
10. 03.
péntek
Hírek
Vélemények
Mandiner Díj
művészet Szilvay Gergely VHK tánc néptánc Jobbklikk premodern népzene extázis vélemény

Táncolni: premodern extázis

2014. március 29. 14:24

Mert a táncolás ideje: figyelés egymásra, ezzel együtt az időtlenségbe lépés, a hétköznapi egykedvűségről való megfeledkezés ideje, figyelem és önfeledtség alkotó feszültsége.

2014. március 29. 14:24
Szilvay Gergely
Szilvay Gergely
Jobbklikk

„Mit tud a tánc, amit más nem? A mai kor művészetélvezetére jellemző a kívülállás: elmegyünk a kiállításra, jobb esetben nem csak megnézzük, hanem be is fogadjuk a képeket, szobrokat, műveket; elmélkedünk rajtuk és élvezzük, ha hozzá tudunk szólni a keletkezéstörténetükhöz (képben vagyunk, mondhatnám, azaz fel tudunk vágni azzal, hogy az alkotóról és művéről értekezünk múzeumlátogató barátainknak). Ugyanez igaz a mozira és az irodalmi alkotásokra is. Rendben, utóbbi talán egy fokkal intenzívebb bevonódást tesz lehetővé, újra kell alkotnunk a regény, vers világát, stb. A következő fokozat a koncertlátogatás, már ha nem ülős koncertről van szó, hanem elszabadulhatunk és ugrálhatunk a közönség soraiban. A zenét azonban még ekkor sem mi hozzuk létre. A legteljesebb műélvezet talán az, amikor mi hozunk létre valamit. Az egyidejűség szempontjából pedig még mindig a közös zenélés (és az esetleges közönség) áll legközelebb a tánchoz.

Persze bálon és táncházban táncolni nem olyan művészet, mint a balett meg a versenytánc. De mégis alkalmat ad valamire, amit más alkotási formák nem tudnak: az aktív, egyidejű alkotásra és bevonódásra. Húzza a zenekar a magáét (legalábbis a táncházban), figyelve a táncosok igényeire; a táncosok pedig a zene ritmusára, felépítésére - és egymásra - figyelve táncolnak. Azaz: egyszerre szórakoznak és alkotnak. Elmúló alkotás ez, a pillanaté, de bármikor újraalkotható. 

Van a táncban - legyen az akármilyen tánc - valami premodern: a modernitás előtt a művészet - főleg vidéken - sokkal inkább a koherens, organikus, ünnepekkel, rítusokkal tagolt, mindennapi életmenet szerves része volt, különféle megjelenési formái az élet ritmusához igazodtak, a helyükön voltak, és így nagyobb lehetőséget adtak az együtt-alkotásra, bevonódásra. Mondjuk úgy: sokkal inkább volt a művészeteknek funkciója, de nem a mai, mechanikus értelemben. Használták a műveket, de nem mai, utilitarista módon. Ez a fajta „alkalmazott” művészet, ami mégsem csupán funkcionalista, hanem az élet rendjéhez alkalmazkodik és alkalmat ad az együtt-alkotásra, együtt-teremtésre, azaz a bevonódásra, ma már egyre ritkább, s én premodern jelenségnek látom (ki tudja, lehet hogy a posztmodern újra felfedezte?). Azóta széttöredezett az életrendünk: nincs olyan szerves egységben a közösségi életünk, a munkánk, szórakozásunk, ünneplésünk. A művészetek is kiléptek ebből a viszonyrendszerből, autonómok lettek és kevésbé közösségiek. Nemhiába mondjuk: műélvezet; alkotó és befogadó. Ma a művészetet is fogyasztjuk és befogadjuk - sokkal inkább passzív módon, mint pár évszázada. (...)

A táncnak súlyos tétje van. Tánc közben a férfinak vezetni kell a nőt, figyelni a mozgására, a nőnek a férfira, azonnal reagálni a legkisebb jelzéseire; ellent kell tartani, meg kell tartani egymást, s miközben befelé, egymásra figyelünk, figyelni kell a többi párra, illetve ellent kell állni az időtlenség gyönyörét okozó centrifugális erőnek, ami el akarna szakítani minket egymástól. Mert a táncolás ideje: figyelés egymásra, ezzel együtt az időtlenségbe lépés, a hétköznapi egykedvűségről való megfeledkezés ideje, figyelem és önfeledtség alkotó feszültsége; legyen szó a keringő patetikus dagályáról, a moldvai körtáncok közösségi, monoton extázisáról (volt honnan meríteni a Vágtázó Halottkémeknek); a minimalista széki lassú, kívülről unalmas, belülről intenzíven megélt, összeborulós intimitásáról vagy a kalotaszegi forgás sodrásáról. A tánc: megfeledkezés az időről, elmerülés a másik szemében, illatában, ünnepteremtés a hétköznapokban. Premodern extázis.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atatürk
2014. március 29. 21:37
Taníts meg táncolni, Zorbász!
Válasz erre
1
0
Vendéen
2014. március 29. 21:36
Csak a boros könyvét olvasta, azt is régen. :)
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!