Nyilván nem téved nagyot, aki azt mondja, hogy a szocialisták rángatták bele a rendszerváltás utáni magyar politikai erőket az ígérgetésbe.
„Nyilván nem téved nagyot, aki azt mondja, hogy a szocialisták rángatták bele a rendszerváltás utáni magyar politikai erőket az ígérgetésbe, mert az 1994-es választások után úgy látták, ígéretre ígéret lehet csak az egyetlen hatásos fegyver. És innen kezdve létrejött természetesen az ígéretek licitje is. A 2002-es kampányban például a szocialisták mindent megszoroztak kettővel. Ha a Fidesz kétszázezer új munkahelyet ígért, akkor ők négyszázezret. Kovács László a párt egyik kampánygyűlésén pedig egyenesen a magyar középosztály megduplázását ígérte. És ezzel még nem volt vége! Medgyessy Péter első bemutatkozó kampányrendezvényét a Vasas-székházban tartották. Medgyessy itt még igencsak akadozó nyelvvel beszélt, így próbálta felvázolni az úgynevezett adókedvezmény-tervet. Ami azt jelentette, hogy azok az emberek is kapnak majd pénzben kifizetett adókedvezményt a leendő szocialista kormánytól, akik egyébként nem adóznak, mert nincs munkájuk, ergo nincs jövedelmük, amiből adózhatnának. Szép, nem?! S mindez azzal a makacs, Medgyessy-féle nyelvtöréssel. Afelől sem maradhatott kétségünk, kiknek szólt ez az üzenet. Csak szavazzanak rájuk!
Ez volt egyébként az a pillanat, amikor a Fidesz nemhogy ígérgetni nem akart, de még kampányolni sem. Mondván, magukért beszélnek a kormányzati eredmények. Mellesleg az MDF is valami hasonlót gondolt 1994-ben. Nagyon úgy néz ki, hogy a polgári pártok szerették volna elkerülni az amerikai példát, amelyben a választások üres színpadi show-vá válnak. A baloldali pártok pedig nyilván nem gondoltak bele, hogy az ígérgetések, pontosabban a be nem váltott ígéretek – s ugyan melyiket váltották volna be – a parlamentarizmus, illetve a demokrácia hitelét rombolják. És most pont ez a baloldal az, amely a demokrácia védelmével akarná hőssé, vagy ha az nem megy, mártírrá avatni magát.”