Arányok és tévesztések

„Az emlékévre szánt források ismeretében erős aránytévesztés a náci német megszállás áldozataira történő emlékezés kapcsán a történelemhamisítás szándékáról beszélni és bojkottot kilátásba helyezni, de az is biztos, hogy a zsidóság részvétele nélkül nem lehet a holokausztra emlékezni. Az sem kétséges, hogy egy szobor forma- és szimbólumvilága sokat ronthat a közös emlékezés esélyein. Talán nem véletlen, hogy a háborúkra emlékeztető alkotások többsége egyszerű obeliszk vagy olyan nonfiguratív ábrázolás, mely nagyobb teret enged a személyes interpretációnak. Az emlékmű felállításának elhalasztása és a miniszterelnök levele most újabb esélyt teremt a megoldásra, időt a dolgok átgondolására.

Néhány hónapja mutatták be a Hannah Arendt zsidó származású német-amerikai filozófusnőről készült filmet, mely Arendtnek az Eichmann-perről szóló beszámolóját elemzi. Tőle, aki végigülte a tárgyalásokat, pontos képet kapunk a német és a magyar felelősségről a hazai holokausztban. A filmből az is kiderül, hogy mennyire kockázatos a történelmi igazság olyan elemeire is rávilágítani, amelyek nem illettek bele a per kapcsán előre kitervelt koncepcióba. Ez nem kettős beszéd, hanem az igazság megismerésének joga. Az áldozatok emléke szent, a túlélők felelőssége nagy, legyenek bár magyar, zsidó, német vagy bármilyen származású polgárai az országnak.

S bármennyire jogosak a zsidó közösség bizonyos aggályai, nehéz megérteni, hogy a Mazsihisz az egyszázalékos adófelajánlási kampányában miért a kormánnyal fennálló három vitás kérdés mentén próbálja egységbe forrasztani és mobilizálni a hazai zsidóságot. Bármilyen kampány zajlik, a nemzeti emlékezet egyelőre kicsit rendezetlen porcelánboltjában egyik elefántnak sem kellene további tárgyakat összetörni.”