Elsősorban attitűdváltás szükséges

„Felnőtt egy generáció, amelyik már beleszületett a rendszerváltásba. Nekik mit kellene változtatniuk a mostani Magyarországon?

Szerintem elsősorban attitűdváltás szükséges, azaz annak megértése, hogy a képviseleti demokráciában az állampolgár felelős azért, hogy miben él, és sem a kormány, sem az állam, sem a kedvenc pártja nem fog mindent megoldani, mint egykor Kádár János, aki egyszerre volt óvóbácsi és börtönőr. Ebben a rendszerben az állampolgár felelős azért, hogy kit szavaz be a hatalomba, és végső soron azért is, hogy mit hagy a választott képviselőjének: szavazatával, civil szervezetben vagy önkormányzati fogadóórán vagy tüntetésen alkalmazza-e azt a jogát, hogy számon kérje az elitet, és képes-e felnőni ahhoz, hogy pártkötődéstől függetlenül azt nézze, hogy ki az, aki valóban az országért vagy a kerületért munkálkodik, és ki az, aki nem. Mint ahogy azt is ő dönti el, hogy beugrik-e a megélhetési árokásóknak, és vérben forgó szemmel rátámad-e a másik emberre, csak mert az egy másik pártra szavaz, vagy megpróbál vele együttműködni a közjóért.

Mivel az egész társadalom közel száz éve frusztrált, és négygenerációnyi sérelem halmozódott fel, jó lenne már kibeszélni a fájdalmakat, Trianont és a deportálásokat, a felelősségünket mindebben, az orosz megszállást, a Rákosi-kort, a Kádár-kort és annak posztállapotát, a felelősségünket mindebben, és legalább abban konszenzusra jutni, hogy a tragédiák nem relativizálhatók, minden magyar áldozatot közösen kell gyászolnunk, és a társadalmi felelősség, ott, ahol van, nem kenhető el. Ezt a vitát azonban abban a stílusban, ahogy a mi szüleink és a rendszerváltás idején születettek szülei vitáznak, nem lehet folytatni, mert szemmel látható, hogy így meddő, és semmi másra nem jó, mint hogy újabb sérelmeket okozzunk egymásnak. Végül pedig jó lenne megérteni, hogy az egyéni boldogulás lehetősége és minősége nem lehet független az országétól: mindenki felelős magán kívül a szomszédért vagy a Borsodban élő roma gyerekért is.”