Az erőszakos államosítás első halottja

2014. március 06. 12:56

Ez a folyamatosan államosító rendszer alapvetően képtelen új értéket előállítani, kizárólag a másé kell neki.

2014. március 06. 12:56
Neocohn
Kapitalizmus

Az biztos, hogy az kormányzat nem riadt vissza a lesúlyosabb nyomásgyakorló maffiamódszerek alkalmazásától. Tavaly decemberben egy állítólagos áfacsalás miatt bilincses és fegyveres adóellenőrök lepték el a cég irodáit és a tulajdonosok lakásait, Komárominál is házkutatás volt. Idén januárban pedig, a tárgyalások újabb fordulója előtt, a kormányzat részéről azt hazudták, hogy már meg is vették a céget.

A 444.hu emlékeztett rá, hogy tavaly ősszel “született egy kormányhatározat, ami szerint az EU-s pályázatok informatikai hátterét jövőre állami felügyelet alá kell venni (1814/2013-as). Ezt vagy úgy oldhatná meg az állam, hogy készítettet egy új szoftvert, aminek a forráskódját is megveszi, vagy pedig megszerzi a kódot a Welt 2000-től.”

Valószínűleg itt bukkanunk rá a Fidesz egész működési módjának egyik legfontosabb jellemzőjére: ez a folyamatosan államosító rendszer alapvetően képtelen új értéket előállítani, kizárólag a másé kell neki: a más ötlete, gondolata, kreativitása, terméke. Ezért is olyan erőszakos. És mert megteheti.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2014. március 06. 18:14
Ne áltasd magad asszony! Liberális piacgazdaság ez a javából! (a nem egészen korrekt idézésért én kérek elnézést)
balbako_
2014. március 06. 15:10
Unom már az állandó nyivákolást. Amikor az állam visszavesz valamit rögtön felharsan és verik a tamtamot naphosszat. Vannak állami feladatok és azt kézben kell tartani. Hazánk ment legmesszebb az újlenini úton a privatizációban. Kis híjján csőd lett belőle. a 22 csapdájában Milo jut az eszembe aki a háborút is privatizálta.
S0ma
2014. március 06. 14:30
Gondolom, nem 100 Ft-os ÁFA-csalásról lehetett szó. Kampányidőszakban mindennel elő kell jönni, mindent a kormányra kell húzni, ha igaz, ha nem. Normális embert semmilyen hazug banda nem tud eltéríteni. A nem normálissal meg az a gondjuk, hogy ha szemetek lesznek velük (is), akkor átszavaznak, mert egyébként becsülik egymást. Hazugék és a hülyék.
OmegaMale
2014. március 06. 14:05
"kizárólag a másé kell neki: a más ötlete, gondolata, kreativitása, terméke. Ezért is olyan erőszakos. És mert megteheti." Mondják ezt azok az áfacsalók, akik nem fizetnek áfát (-> a semmiért cserébe kapnak valamit, ingyenélők) vagy éppenséggel fiktív áfát igényelnek vissza (-> LOPÁS). Milyen furcsa, hogy aki nem probál meg 'okoskodni', attól senki nem vezs el semmit. Arról nem is beszélve, amikor uniós források csapolására szakosodott ingyenélők panaszkodnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!