Huszadszor is

„A magyar gazdaság már rég nem létezne, és a hűlt helyét is sóval szórják be, ha azoknak a hihetetlen mértékű aggodalmaknak, pokoli összeomlást vizionáló jóslatoknak és fenyegetéseknek legalább egy része beigazolódott volna, amelyek a bő másfél éve tartó következetes kamatcsökkentést kísérték. Azóta talán már világosan látható: csupán a befektetők féltették a zsebüket. A monetáris tanács akkori többsége által ellenszélben – még Simor András elnöksége idején, a hazai hitelpiacot gúzsba kötő hétszázalékos kamatszintnél –, 2012 augusztusában elindított történelmi folyamat ugyanakkor az egyik alapja a magyar gazdaságban jelenleg tapasztalható növekedési fordulatnak. A következetes kamatcsökkentés révén friss véráramként jelent meg az üzleti életben az újraindult vállalati hitelezés, amiben persze a jegybank növekedési hitelprogramja szintén jelentős szereppel bír jelenleg is. A forinthiteleket felvevők kellemes meglepetésként kaphatták kézhez a kamatcsökkentésekhez igazodóan csökkenő havi törlesztőrészletekről szóló értesítéseket. Összességében a monetáris tanács döntései úgy hatottak, mint ha egy nyomasztóan nehéz terhet vettek volna le a gazdasági szereplők válláról. S ez volt az, amit a jegybank előző vezetése körömszakadtáig ellenzett akkor, amikor a monetáris tanács ülésein folyamatosan a hétszázalékos kamatszint fenntartása mellett voksolt. Csak azért is: a magyar gazdaság és az ország érdekeivel szemben, csupán azért, mert kicsúszott a kezükből a kamatdöntésre jogosult többség. Ezzel szemben állt a másik csak azért is: kisebb-nagyobb lépésekkel, de folyamatosan és megszakítás nélkül a hazánk jövőjét szolgáló alacsonyabb kamatszint felé, amivel a monetáris politika visszakapta a hitelességét.

Ugyanakkor épp ez az, ami arra késztetheti talán már a jövő hónapban, de a közeljövőben mindenképp a monetáris tanácsot, hogy kimondja: meg kell állni, mert megszületett az a kamatszint, amelyik a többféle együttes hatást mérlegelve a legjobban igazodik az ország helyzetéhez.”