Pártpolitika és világnézet

2014. március 23. 22:49

Világnézetileg semleges keresztyénség nincs. Ebből ugyan nem következik pártpolitikai elköteleződés, de az igen, hogy akár kampányban, akár nyugodtabb időszakokban a keresztyén értékvilágot közvetíteni kell.

2014. március 23. 22:49
Köntös László
reposzt

„2., Az egyháztársadalom pártpolitikai megosztottsága. Van egy bevett sablon, mely szerint az aktív keresztyének »természettől fogva« jobboldali szavazók. Ez nagy tévedés. Mint ahogyan az is, hogy a szavazó állampolgárok a szavazataikat elvek mentén adják le. Ez is tévedés. A szavazás nagyban érzelmi kérdés. A szavazók egy igen jelentős része nem foglalkozik azzal, hogy egy-egy párt milyen világmagyarázatot képvisel. Nincs feltétlenül közvetlen kapcsolat a pártok által képviselt valóságértelmezések és a szavazatok között. Ekként eshet meg például az az ellentmondásos helyzet, hogy a keresztyének egy jó része egy volt ateista párt mai örökösére szavaz. Erről itt írtam. (…)

6., Teljesen nyilvánvaló, hogy az egyházak nem kapcsolódhatnak be direkt pártpolitikai küzdelmekbe. Nem mondhatják meg híveiknek, hogy miként szavazzanak.  Direkt módon nem támogathatnak egyetlen pártot sem. Ám ugyanakkor, a pártpolitikai semlegesség nem egyenlő a világnézeti semlegességgel. Hol van az megírva, hogy a világnézeti kérdések egyetlen médiumai csak a pártok lehetnek? Miféle demokráciaértelmezés az, amely szerint minden tematizációs hatalom a pártok kezébe van letéve? Mi az igehirdetés, ha nem világmagyarázat és határozott világnézeti állásfoglalás? (…)

9., Világnézetileg semleges keresztyénség nincs. Ebből ugyan nem következik pártpolitikai elköteleződés, de az igen, hogy akár kampányban, akár nyugodtabb időszakokban a keresztyén értékvilágot közvetíteni kell. Különben a keresztyénség önmagát szünteti meg. S ha ebből a hallgató egyik vagy másik párt egyik vagy másik programpontjára ismer rá, az nem azért van, mert az egyház úgymond politizál, hanem azért, mert a keresztyénségnek eleve van közösségi szintű üzenete pártpolitikától függetlenül is.”
 
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
régilaci
2014. június 09. 07:49
"Az meg sima hülyeség, hogy a DK egyházellenes lenne. Ezt honnan veszi?" A megnyilatkozásaik egyértelműek a tekintetben. A DK ellenfélnek, sőt gyakran úgy tűnik, hogy ellenségnek tekinti a keresztény egyházakat.
Sulammit
2014. április 01. 04:04
A magzat jogi SZEMÉLY! Amikor a biológusok vitatkoztak róla, ma már nem, a jog akkor is személynek tekintette, és így örökösnek.
Kárpáti Zoltán
2014. március 31. 10:05
"Számomra elvben és objektíve egyáltalán nem egyértelmű, hogy az egyházak ne mondhatnák meg híveiknek, hogy kire szavazzanak." Elvben Isten akaratát közvetítik. Amennyiben Isten bizonyos pártokat preferál, akkor persze, miért ne...
Csomorkany
2014. március 31. 10:04
Számomra elvben és objektíve egyáltalán nem egyértelmű, hogy az egyházak ne mondhatnák meg híveiknek, hogy kire szavazzanak. Ez politikai alku kérdése. Ha az egyháznak van elég erős politikai mozgósítóereje, hogy egy pártnak feltételeket diktáljon, miért ne szólíthatná föl a híveit arra, hogy erre a pártra szavazzanak? Minthogy azonban az egyház politikai mozgósítóereje valójában minimális, és így a pártok önjáróak, bizonyos erkölcsi elvek fölvállalása egy-egy párt által még nem lehet ok arra, hogy az egyház(ak) e párt segédcsapataként működjenek. Annyi esze csak van a legtöbb kereszténynek magától is, hogy ne a nyíltan egyházellenes DK-ra szavazzon, és hogy a saját értékrendjéhez közeli pártot válasszon. Nem kell ehhez egyházi megszólalás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!