Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



Egy illegitim szerződésen alapulhat-e legitim törvény? Vagy azt majd Viktor tudja, hogy melyik megállapodás volt önrendelkezésünk része, és melyik nem?
Azért az egy érdekes kérdés, hogy ha az Alaptörvény szerint Magyarország 1944-ben elvesztette állami önrendelkezését, és azt csak 1990-ben szerezte vissza, akkor hogyan kell értelmezni a paksi bővítésről szóló, 1966-ban az – ezek szerint nem önrendelkező – Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége által kötött nukleáris együttműködési megállapodáson nyugvó 2014. évi II. törvényt. Egy illegitim szerződésen alapulhat-e legitim törvény? Vagy azt majd Viktor tudja, hogy melyik megállapodás volt önrendelkezésünk része, és melyik nem? Én meg ne kérdezzek?
