„Itt tartunk most: a Moody’s és a Fitch értékelése »BB+«, a Standard & Poor’s-é csupán »BB«. Az utóbbi rosszabb, mint amit a rendszerváltozási krízis mélypontján adtak. Ami legalább ennyire fájó: a térség államainak nagy többsége ennél kedvezőbb besorolást írhat be a kötvénykibocsátás során a prospektusába. Egyébként az egész európai megítélés javul.
Nem presztízskérdésről van szó: árkérdésről. Jobb kockázati besorolás mellett általában érezhetően olcsóbb a kölcsönfelvétel a nemzetközi pénzügyi piacokon, noha a nagybefektetők nem csak a Moody’s-tól tudják, hogy milyenek az adott állam kilátásai. Ám tény, hogy például a lengyel besorolás sokkal jobb a mienknél, és olcsóbb is a lengyel államadósság finanszírozása; és ez a helyzet a többi visegrádi országgal. Sőt, a bolgárok minősítése is jobb, és már a románok és a törökök sincsenek mögöttünk. Ma már csak a szerb, moldáviai és montenegrói besorolásnál jobb a mienk.
Érezhetjük úgy: túl szigorú a megítélés, a hitelminősítők ismét tévednek. Ám oka van annak, ha a térségen belül ilyen helyre sorolják államunk fizetési ígéretének kockázatát. Végtére is a magyar államadósság a legnagyobb a GDP arányában a térségben: ez a 80 százalék körüli érték a szomszédjaink 30-40 százalékához mérendő hozzá. Gazdasági növekedési teljesítményünk az elmúlt négy évben nem érte az évi egy százalékot. Mindez indokolhat némi fenntartást fizetési képességünket illetően. Ami a fizetési hajlandóságot illeti, a magyar kormány sosem tett kétséget ébresztő utalást. Csak éppen a kötelező magán-nyugdíjpénztári történet, a devizahitelezés kondícióiba való állami belenyúlás, és talán a szabadságharcos szóhasználat együttesen bizonytalansági tényező lett.”