Riadót fújtak Brüsszelben: rádöbbentek, hogy nagy a baj, és a magyar ötletbe kezdtek el kapaszkodni
Ráébredtek arra, hogy Európa nehezen tart lépést az Egyesült Államokkal és Kínával.
És mi a különbség e kérdések szellemisége és a rövidesen megépülő Szabadság téri emlékműé között? Természetesen egy világnyi: az, ami különbség van a megbocsátás és az önfelmentés között.
„Miért nem lehet a történelem (legalább 1914-től, a polgári társadalmak leáldozásától) az az iskolai tárgy, amelynek még csak állami tanterve sincsen? Miért nem lehet az élő emlékezetek párhuzamos elmesélésének ideje? Relativizmus lenne ez? Nem az, ha felfogjuk, hogy a történelemben, miként az életben, nincsen kitüntetett nézőpont. Az őrlődésünk, amire rámegy a jövőnk, éppen ezt bizonyítja minden egyes nap. Miért kell nekünk állami szobor, schmidtmáriák, intézetek, ítélőszékek, amelyek egyetlen nézőpont szentesítésén ügyködnek, hogy ráüssék a folyamatos agóniánkra a hivatalosság pecsétjét? Magyarország – agónia. Miért nem látja a közösség a történelem értelmezésében rejlő ártó állami szándékot?