Közszereplők kritizálhatósága: örüljünk-e az Alkotmánybíróság döntésének?

Az Alkotmánybíróság kimondta: méltányolható közérdek nélkül is lehet kritizálni a közszereplőket, de csak úgy, hogy ez ne sértse az emberi méltóságukat. Örülünk, hogy a felesleges és szigorú feltételek közül egyet kihúzott az AB; de ennek így még mindig nincs sok értelme, hiszen végső soron bármilyen kritikáról, beszólásról megállapítható, hogy sérti valahol az emberi méltóságot.

Szabó Máté korábbi alapjogi biztos még 2013 júliusában fordult az Alkotmánybírósághoz, és kérte az új Ptk. 2:44 §-ának felülvizsgálatát. Ez a szakasz azt mondta ki: „A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét méltányolható közérdekből, szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja.” Már korábban is írtunk róla, hogy többen – például az új Ptk. kodifikációját előkészítő Vékás Lajos és Székely László – bírálták ezt az utóbb, a parlamenti vita során beillesztett szabályt, mégpedig három kitétel miatt.

Egyrészt az „emberi méltóság sérelme nélkül” elvileg azt jelenti, hogy ezentúl egy rossz szót sem szabad szólni a közszereplőkre, hiszen minden negatív tényállítás vagy véleménynyilvánítás szükségszerűen sérti valamilyen mértékben az érintett emberi méltóságát is.

Másrészt az alapjogok korlátozására vonatkozó szükségességi-arányossági teszt – melyet az Alaptörvény is tartalmaz – nem a jogalkalmazó bíróságoknak, hanem a jogalkotónak szól – fejtette ki Vékás a Magyar Jogban megjelent cikkében. A professzor kiemelte: ezt felesleges a bíróknak címezni, mert a szükségességi-arányossági teszt magánjogi vitákban alkalmazhatatlan.

Az Alkotmánybíróság mostani döntése kizárólag a harmadik kifogásolt feltételre, a „méltányolható közérdekre” vonatkozik. A testület a kritikákkal összhangbanmegállapította, hogy maga a közügyek szabad vitatása az a közérdek, amely a közszereplők szélesebb körű bírálhatóságát teszi szükségessé.

Azonban ha az Alkotmánybíróság elismeri, hogy közérdekből, vagy anélkül be lehet szólni a közszereplőknek, akkor miként lehet, hogy az „emberi méltóság sérelme nélkül” kitétellel nincs problémája a testületnek?

Úgy lehet, hogy a jogalkotó a negyedik alkotmánymódosítással beleírta az Alaptörvénybe:„A véleménynyilvánítás gyakorlásának a szabadsága nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére.” Itt felvethetjük, hogy egy kijelentés akkor is eredményezheti az emberi méltóság sérelmét, ha eredetileg nem arra irányult – mivel eléggé szubjektív dolog, hogy ki min sértődik meg, és ki mit tart sértőnek, mikor leírja. Ami miatt Papcsák Ferenc már a bíróságra rohangál, más esetleg csak megvonja a vállát.

Mivel a negyedik alkotmánymódosítás előtt az alapjogi biztos is kénytelen fejet hajtani, ezért Szabó Máté beadványában már eleve csak a „méltányolható közérdek” kitétel megsemmisítését kérte. Így az Alkotmánybíróságnak sem kellett bajlódnia az „irányul” és „eredményez” szavak közti különbségtétellel. Egyszerűen arra hivatkozott, hogy az alkotmány negyedik módosítás utáni IX. cikk (4) bekezdése az emberi méltóságot a szólásszabadság korlátjaként jelöli meg, egy alkotmányos rendelkezést pedig nem bírálhat felül az Alkotmánybíróság. A testület ezért sajátos – de nem túl meggyőző – érveléssel igyekezett kiküszöbölni ezt az anomáliát: „Míg a »szükséges és arányos mértékben«, illetve »az emberi méltóság sérelme nélkül« fordulatok a szólásszabadság gyakorlásának határait szorosan a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelméhez kötik, addig a»méltányolható közérdek« kitétele a korlátozások lehetséges körét már a személyiségvédelem szempontjain túlra terjesztené”.

A szükséges és arányos mértékű korlátozás minden alapjog korlátozásának, így a szólásszabadságénak is az általános követelménye; tehát ez legalább annyira kötődik az újságíró véleménynyilvánításhoz való jogához, mint a közszereplő – adott esetben eléggé tágan értelmezett – emberi méltóságához. Az emberi méltóság persze eddig is a szólásszabadság korlátja volt a bírói gyakorlat szerint, csak az nem mindegy, hogy milyen mélységben védjük ezt a jogot.

Ezeket a határokat eddig esetről esetre alakították ki a bíróságok. Mivel azonban a március 15-én hatályba lépő törvényben benne marad, hogy a közszereplőket csak az emberi méltóságuk sérelme nélkül szabad kritizálni; fennáll az a veszély, hogy bármilyen apró sérelem miatt pereljenek erre hivatkozva. Remélhetőleg azonban a bírói gyakorlat a megkezdett úton halad tovább: eddig általában a véleménynyilvánítást akkor is el kellett tűrniük a közszereplőknek, ha az megfogalmazásában sértő volt; viszont a szándékosan (vagy a kellő újságírói körültekintés elmulasztása miatti) valótlan tényállításokkal szemben a közszereplőket is megillette a jogvédelem.

Többször is elhangzott a témában szervezett rendezvényeken, hogy az új Ptk. közszereplős szakasza ezt a bírói gyakorlatot akarta kodifikálni. Sőt, az Alkotmánybíróság sem átall erre hivatkozni, mikor az indokolásban azt írják: „A jogalkotó tehát az új polgári jogi kódex megalkotásakor alapvetően figyelemmel volt a közügyek vitatásával kapcsolatban kifejtett alkotmányossági szempontokra, és törvényi alapot teremtett a közéleti szereplők személyiségvédelmének szűkítéséhez. E törvényi alapon a jogalkalmazóknak lehetőségük van arra, hogy kidolgozzák a közéleti szereplők bírálhatóságának pontos mércéit.”

Csakhogy ehhez képest – még ha a méltányolható közérdeket a határozatnak megfelelően ki is vesszük a három konjuktív feltétel közül – továbbra is meg kell állnia a szükségesség és arányosság követelményének, valamint annak, hogy a véleménynyilvánítás az emberi méltóságot nem sértheti. Vagyis a törvényhely szó szerinti értelme pont az, hogy szigorúbban korlátozná a véleménynyilvánítást a joggyakorlat eddigi mércéjénél.

Csak remélni tudjuk, hogy a bírói gyakorlat a jövőben szűken értelmezi majd ezt a megmaradt két korlátot, annak pedig örülünk, hogy az AB a három közül legalább egyet kilőtt.