Az új selyemút

2014. február 14. 07:23

Valószínűleg azt a gesztust viszonozták most Pekingben, hogy Magyarország az elsők között lépett rá arra a „sajátos” és „szokatlan” útra, amely ma már a legkevésbé sem számít annak.

2014. február 14. 07:23
Szabó Anna
MNO

„A kínai új év első külföldi miniszterelnökeként látogatott Pekingbe Orbán Viktor kormányfő, több miniszter és a jegybank elnöke. A fogadás időzítése több mint udvariasság a kínai partner részéről. Főként azután, hogy 2012-ben a magyar szocialisták inspirálta Tavares-jelentés ügyében egy méltatlan politikai támadást kellett a kormányfőnek semlegesítenie Strasbourgban, ezért halasztotta el kínai látogatását.

A tegnap véget ért csúcstalálkozó ideje egy másik szempontból is feltétlenül értékelendő: a fogadó Li Ko-csiang kormányfőnek diplomáciailag egyszerűbb lett volna egy, a magyar választások utáni időpont kiválasztása, mégsem ezt tette. A világ második legnagyobb gazdasági hatalma most úgy szavazott bizalmat Magyarországnak, hogy értékelte a 2010-ben indult keleti nyitást, amelynek első mérföldköve Ven Csia-pao korábbi kormányfő budapesti látogatása volt.

Az azóta eltelt időszak bizonyítja, hogy nem mosolydiplomáciáról és üres ígérgetésekről van szó, sokkal inkább annak értékeléséről, hogy a régióban hazánk elsőként ismerte fel az »új és fontos szövetségek« jelentőségét. Valószínűleg azt a gesztust viszonozták most Pekingben, hogy Magyarország az elsők között lépett rá arra a »sajátos« és »szokatlan« útra, amely ma már a legkevésbé sem számít annak. Az új gazdasági központok felemelkedéséhez való igazodás, és a változásokban rejlő lehetőségek kihasználása mára európai gyakorlattá vált, de elsőnek indulni mindig nehéz.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pedroamigo
2014. február 14. 09:50
Azért négy év gátlástalan seggnyalás után egy régiós bankközpontot grundolni elég sovány, a bankellenes ámokfutás után meg egyenesen nevetséges...
Kettes
2014. február 14. 08:38
A Párt központi lapjának hivatalos iránymutatását olvasták. Kérjük kedves párttagjainkat, felállva tapsoljanak pártunk új irányvonalának, és ítéljék el a fanyalgókat, nyavalygókat és a rezsidrágítókat. A feljelentő nyomtatványt a kijáratnál felállított pultról lehet elvenni.
balbako_
2014. február 14. 08:21
Ezt hívják értelem alapú gazdaságnak, az ellenzői - a Szovjetunióból kiindulva - csak EU-ban -régen KGST-ben- tudnak gondolkodni ezt hívjuk érzelmi alapú gazdaságnak. Egyébként az EU országok is kezüket, lábukat törik a kínai kapcsolatokért.
Nick Holgerzson
2014. február 14. 07:35
A politikusaink mellett 103 magyar cég 130 vezetője is a küldöttség tagja volt, akik üzleti megbeszéléseket folytattak és összesen 18 megállapodást kötöttek kínai partnereikkel.... ez már jóval több mint "mosolydiplomácia" ... országunk hasznára válik ez a kínai utazás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!