„Kritizálni könnyű.” Ezt az ostobaságot jó alaposan belénk verték, ahogy azt, hogy aki üvölt, annak nincs igaza, meg hogy sírni vagy könyörögni nem férfias dolog.
A kritika nem könnyű műfaj. Többek közt azért sem, mert nem elég hozzá a kritikus, produkció is kell. Azok a kulturális jelenségek pedig, amelyeket Magyarországon a tömegmédia az átlagpolgár elé okád, az esetek nagy részében még kritikára sem alkalmasak.
Bevallom, hogy ki nem állhatom sem Ákos, sem Majka munkásságát, de ők legalább létrehoznak valamit, létezik produkció, amit ugyan rohadt idegesítő hallgatni, de legalább lehet rá reflektálni. Nyomasztó szembesülni a profi módon hangszerelt kenetteljes semmitmondással, ezek az előadók azonban tagadhatatlanul képviselnek valamit, van egy saját elbaszott világuk, és azon belül törekszenek valamire. A minőség ostromlása helyett a saját bréjüket szopkodják ugyan, ez azonban már tagadhatatlanul valami, amivel lehet a maga jogán foglalkozni, más szóval érdemei szerint lehordani.
De mit kezdjen a kritikus egy fröccsöntött plasztikpicsával, akit egy globális formátumot másolva gyártottak le nekünk, gondosan ügyelve eközben arra, hogy minden balkániságunk is az öntőformába kerüljön? Magára a jelenségre lehet ugyan reflektálni, a konkrét produkciókra térve azonban a kritika lehetősége fel sem merül, a bármilyen ízlésű ember ilyenkor már csak a fikázódhat. Képtelenség külön-külön kritikákat írni a Lola meg a Barbee nevezetű pophercegnőkről vagy akár Oravecz Nóráról, ők ugyanis már annyira tartalom nélküliek és megegyező szabványúak, hogy kizárólag a frizurájuk meg a testmagasságuk alapján lehet őket azonosítani. Szellemi-kulturális-művészi teljesítményük egymástól el nem választható, meg nem különböztethető.
Még nehezebb helyzetben találja magát a kritikus, amikor az ember és kultúra alatti létezés számos virulens életformájával találkozik a nyilvánosságban. Fekete Pákó vagy Kiszel Tünde sokkal inkább jelenthet kihívást az orvostudomány, mint a kritikusi szakma számára, a média kreátorai mégis képernyőn tartják őket, ők ugyanis a modern kor elefentámberei, szakállas asszonyai és két fejű borjai. A Való Világ, az Éjjel-Nappal Budapest, vagy Hajdú Péter talkshow-ja pedig még csak nem is tévéműsorok, hanem merényletek a magyar társadalom ellen. Kevés cinikusan elfordítani a tekintetünket vagy fölényeskedve lesajnálni a zsigerekig pusztított ízlésű tévénézőt, ezek a képernyős gennypárlatok ugyanis egy ország esztétikai és erkölcsi érzékét rombolják nap mint nap megátalkodott igyekezettel.
„Kritizálni könnyű.” Ezt az ostobaságot jó alaposan belénk verték, ahogy azt, hogy aki üvölt, annak nincs igaza, meg hogy sírni vagy könyörögni nem férfias dolog. Én viszont sírva és üvöltve könyörgök mindazoknak, akik úgy érzik, hogy kritizálni könnyű, jöjjenek és segítsenek megállítani ezt a kétségbeejtő zuhanást, ezt az évtizedek óta zajló szellemi és morális válságot! A tízmillió szövetségi kapitány és a tízmillió politológus országából legyünk a tízmillió kritikus országa! Legyünk a tízmillió kultúra előtt hódoló ember országa, és űzzük ki a reklámokat, űzzük ki a Hajdú Pétereket meg a VV előtagú véglényeket a magyar kulturális életből!
Csakhogy ehhez nem lesz elég az, ha a kommentfalon vagy a baráti társaságban elküldjük a kurva anyjába a sok lelki és szellemi környezetszennyezőt, az is kell, hogy időnként megnézzünk egy Pintér Béla-darabot, hallgassunk Cseh Tamást vagy olvassunk Márait, Hamvast, Szabó Lőrincet meg József Attilát. És higgyük, hogy az emberi kultúra - mint már oly sokszor - ismét képes lesz arra, hogy megtisztuljon.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Egy felhasználó azt írta, „most már tényleg valakinek át kéne nézni miket posztol, mert ez a szavahihetősége kárára megy”.
Gerzsenyi Gabriella az EP Mezőgazdasági Bizottságának ülésén többek között a gazdák talajművelési szokásait is kritizálta.
Kihagyott egy sorsdöntő büntetőt, de egyébként sem illeszkedik bele a Real Madridba. Gólt szerzett, majd bosszankodott a volt Fradi-játékos. Mandiner-összefoglaló a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai történéseiről.
A német balliberális EP-képviselő nem tud leállni.
Jakab és Puzsér a határon túli magyarok szavazati joga kapcsán feszült egymásnak.
Sohasem a saját erejükből kerültek az ország élére, hanem mindig külső akaratból, ráadásul rendkívüli körülmények közepette. Gali Máté írása.
Úgy fogalmazott: a kultúrát nem őrizni kell, mert az nem rab, nem ápolni, mert nem beteg, hanem mindenekelőtt élni, csinálni kell. Ez különösen így van akkor, ha a kultúra keresztény és magyar.
