„Nemcsak két pártszövetség vív jelenleg politikai küzdelmet a következő négy év kormányzati lehetőségért, de két erő is megméretteti magát, mely küzdelem kimenetelétől nemcsak a váltógazdaságban megszokott munkaadó-munkavállaló-»pártiság«, kisebb adóelosztási igazságosság, ipar vagy mezőgazdaság vitája dől el, hanem az önmagunkról alkotott jövőkép, megmaradásunk mikéntje, identitásunk változásának iránya ugyancsak megmérettetik.
Az ellenzék legnagyobb szlogenje és egyben vádja a kormány ellen, hogy merőben autokratikus, személyközpontú vezetést valósít meg. Moderált fogalmazási stílust nélkülözve ez olyan jelmondatokban fejeződik ki, mint »Orbán-rezsim«, »Orbán Viktor rendszere«, »Orbán választási törvénye«. Szembeszökőnek tűnhet, hogy alig van közvetíteni valója az ellenzéknek, mégis elég erősek ahhoz, hogy indulatokat keltsenek. Kiváló jele ez annak, hogy valóban olyan felfogások feszülnek egymásnak ezekben a mondatokban, illetve méretik meg magukat a jelenlegi kampányban, amelyek fajsúlyosak. A saját sorsunkról alkotott jövőkép, nem tudatosan, de nagyon erősen jelen van a legfaragatlanabb jelmondatokban is. Kicsit tágabban vizsgálódva ez annak a kérdése, hogy a saját lábán megálló, önmagáról dönteni képes emberek csoportja leszünk-e. Ugyancsak hangsúlyos dilemma, hogy milyen szerveződést veszünk igénybe önmagunk sorsának irányításához. A történelmi távlatból szemlélődő egyénnek azonban észre kell vennie: nem újak ezek a nehézségek és a megoldásra a választ sem kell a semmiből kiokoskodni. A magyar emberek csoportja, a polgári nemzet sokszor bebizonyította, hogy önmagáról való rendelkezéséről nem mond le, ennek megvédéséhez eleve adottan jelen van a közigazgatási rendszerünk csúcsán egy erős, de korlátozott szerv, a kormányzat (itt hangsúlyoznám: nem az államról, annak hatásköreiről szól ez a vita, hanem a kormányzatról).