Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Unom. Egyszerűen a könyökömön jön ki.
„Ha arra vetemedne bárki is reggelente, hogy a kenyér vajazása közben bekapcsolja a Kossuthot, bizony hibát követ el. Vét a lelki egészsége és a vérnyomása ellen is. Merthogy az még oké, hogy reggelente egy az egyben az előző esti MTV Híradót hallom, ezzel már kibékültem. De Simon Gábor sztorijától most már gyomorrontásom van, és egy hete bukom a nyugodt reggeli két-három falatomat.
Merthogy tolják ezerrel az arcomba a sztorit, úgy tálalva ahogy nekem látnom, vélekednem kell, s szó nélkül le kell nyelnem az agyonrágott csontot a parizeres kenyérkém helyett.
Unom. Egyszerűen a könyökömön jön ki. S nem azért mert erről a témáról hallgatni kell, nem azért mert nincs igazságérzetem, nem azért mert én elfogadhatónak tartom a csúsztatást, hazudozást, cinizmust. Azért unom, mert piszkosul túl van tolva az egész. Mértéktelenül, gátlástalanul, szakmaiatlanul.”