„A Simon-ügyhöz hasonló esetekben a rendes menetrend az volt a most lezárult parlamenti ciklusban, hogy gyorsan elfogadtak az ügyre hivatkozva valami szigorúnak szánt, de legalábbis annak mondott törvénymódosítást is. Persze nem az a baj, hogy ez most elmaradt, de ha már a parlamenti többség keménykedni akart, akkor ezt a végül elfogadott, alkotmányos és törvényi alap nélküli, visszaható hatályú tiszteletdíj visszaköveteléssel próbálkozó országgyűlési határozat helyett megtehette volna úgy is, hogy a jövőre nézve is levonja a tanulságokat a saját korábbi törvényével kapcsolatban. A vagyonnyilatkozati kötelezettség ugyanis nem azért nem hatékony, mert ha már kiderül, hogy hazudott a nyilatkozattevő, akkor ne lennének megfelelőek a szankciók (a tisztségéből elmozdítják és ott a nyakában a NAV az eltitkolt jövedelem miatt), hanem mert ez lényegében soha nem derül ki.(...)
Annyi a konkrét ügyet érintően is biztos, hogy az osztrák banknak valóban vizsgálnia kell, hogy egy nála megjelenő magyar ügyfél nem országgyűlési képviselő-e véletlenül, és ha igen, akkor nyilatkoztatnia kell a nála elhelyezett összeg forrásáról. Az osztrák szervek hatékony munkájának csak örülni tudunk, a magyarokét viszont javítani is lehet, úgyhogy megnyugvással vehetjük tudomásul, hogy a vonatkozó uniós szabályok átültetéséből fakadóan pontosan ugyanez lett volna a helyzet a magyar pénzmosás elleni törvény alapján akkor is, ha egy, a magyar gazdaságpolitika irányait nem ismerő osztrák politikus valami öngyilkos ösztöntől hajtva éppen egy magyar bankban akarta volna a pénzét eldugni.