Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
Gyurcsány Ferenc restaurálása az egyik oldalon, az elmúltnyolcévnél is kártékonyabb rezsim idealizálása a másikon: itt tartanak az úgynevezett magyar írástudók.
„Az örök aláíróknak hála Bajnai Gordon hazament, Gyurcsány Ferenc hazajön – a törzs öregjei újra békét teremtettek a szanaszét húzó, a kiéhezés szélén álló ballibek között. Teljesen lényegtelen, hogy az elmúlt 15 hónapban az elkúrást művészi szintre emelő Bajnai számára semmi egyéb lehetőség sem akadt 2014 elejére, a megoldást ugyanazok hozták, akik az elmúlt két évtizedben mindig ott voltak a baloldal diadalainál, illetve az elmúlt lassan tíz év folyamatos katasztrófáinál. Áprilisban menetrendszerűen érkezhet a következő pofáraesés.
Az örök aláírók azonban legalább gondolnak valamit Magyarországról, még ha ezek a gondolatok annyira kínosak is, mint a balatonszárszói színpadon biciklijeiken feszítő Bajnai és Mesterházy kényszeredett mosolya a nagyérdemű felé. Ami azt illeti, ezeknél a gondolatoknál már csak a Magyar Krónika koncepciójából sugárzó gondolattalanság rémisztőbb, az a nemzeti mázzal habosított seggnyalás, ami a NER kultúraideológusai szerint a tisztességes értelmiség feladata: a »sztárolandó személyiségek« imádata, a pitypangnyílás és a rezsicsökkentés csodáinak megörökítése. A korszak ideális jobboldali értelmiségije a nemzet ganajtúrója: saját véleménye nincs, ellenben mindent örömmel megemészt, amit gazdái elédobnak. A Magyar Krónika kétségkívül a nemzeti sötétség korlenyomata lesz.”