Lánczi András: A valóság egy vonakodó lány – annyian csalják akarva-akaratlan, hogy nehéz kiigazodni rajta

Lehet közvélemény-kutatást színlelni, ám a valóság és az idő mindent helyre tesz.

Ha igaz a mondás, hogy a választás a demokrácia ünnepe, akkor 2014 ünnepi évként vonul be a magyar demokrácia történetébe.

„Ha igaz a mondás, hogy a választás a demokrácia ünnepe, akkor 2014 ünnepi évként vonul be a magyar demokrácia történetébe. Nemcsak azért, mert gyakorlatilag az egész év választási kampányokkal és ezt követően választásokkal fog telni, hanem azért is, mert a polgári demokrácia fennállása során először azonos évben tartják a négy legfontosabb választást. Tavasszal az országgyűlési és az európai parlamenti, ősszel pedig az önkormányzati és a nemzetiségi önkormányzati választások újítják meg a magyar politikai rendszert.
A választói felhatalmazás minden szinten azonos évben történő megújítása adja 2014 jelentőségét. Csábító lenne persze a most rendelkezésünkre álló népszerűségi adatok alapján jóslásokba bocsátkozni, valójában biztosan csak egyetlen dolgot tudunk az eredményeket illetően: demokráciában a választás napján a választópolgár dönt. Időben haladva előre azonban - szinte eredménytől függetlenül - mindegyik választás valami olyan egyediséggel bír, amely önmagában is különlegessé tenné az adott voksolást.”