Egy tábor és három zászló

2014. január 13. 17:12

Az Együtt-PM kiegyezése a szocialistákkal így valójában nem bukás, kezdeti kiindulópontjának megfelelően a kormányváltásban megkerülhetetlen ellenzéki tömb részese lett.

2014. január 13. 17:12

„A kormányváltásban megkerülhetetlenek - támogatottságuknál fogva – a szocialisták. Az Együtt céljaiban pedig a kormányváltás mindig az első helyen állt. Ebben az értelemben reális rivális ambíciói nem lehettek Bajnai Gordonnak, az MSZP-vel sokkal nyíltabban és egyértelműbben kellett volna konfrontálódnia.  A kétpárti ellenzéki együttműködés létrejötte pedig teljesen a szocialisták szándékai szerint való volt. Az Együtt és Bajnai politikai ambíciói pedig csak ezen az együttműködésen belül fogalmazódtak meg. Elsősorban a kormánnyal szemben, ez jelentette a megállapodás szükségességét. Másodsorban az együttműködésen belül az MSZP-vel rivalizálva. Ez utóbbi azonban nem jelentett igazi, MSZP-vel szembehelyezkedő rivális pozíciót. Megszólította azokat, akik kormányváltást akarnak, és azon belül azokat, akik szerint rossz volt 2010 előtt. Célja bevallottan is az volt, hogy az ellenzéki kört a szocialisták bázisán túl bővítsék. Gyakorlatilag a baloldal szavazószámbeli versenyképességének növelése volt az Együtt tevékenységének feladata, ez a feltétel tulajdonképpen számszerűleg teljesült.


A taktika a közvélemény-kutatási eredmények figyelésére, a pozitív össznépszerűségi változások produkálására terjedt ki, a látványos személypolitika lényege a tábornövelés volt. Az »egy a tábor, kettő zászló« taktika célja nem volt más, mint a baloldali szövetség számszerű esélyének megteremtése. Ebben az értelemben a megújulást valójában a baloldali pólus újjáépítésének új módját jelenti. A szövetségi taktika kérdései ebben az értelemben inkább az LMP számára voltak érvényesek, hiszen a zöldpárt politikáját nem írta felül a kormányváltás szükségszerűsége, saját célkitűzéseit nem áldozta fel rövidtávú előnyökért cserébe. Az Együtt-PM kiegyezése a szocialistákkal így valójában nem bukás, kezdeti kiindulópontjának megfelelően a kormányváltásban megkerülhetetlen ellenzéki tömb részese, biztos résztvevője egy 20%-ot várhatóan meglépő listának. A 2013-as szavazószerző körutak ugyan a vártnál kevesebb eredménnyel zárultak, a végcélt tekintve ez nem az együttműködésen belüli jelölt-vitában döntött, sokkal inkább a szövetséges tábor potenciális nagyságáról.

További kérdés a táborok összeegyeztethetősége, hiszen a külön-külön gyűjtött szavazatok egy közös listán nem egyértelműen összeadhatók, illetve a »nagy szövetség terv« modelljében fordulópont Gyurcsány Ferenc bevétele a leendő koalícióba, ami a DK számára biztosíthat helyet/helyeket a parlamentben. A Demokratikus Koalíció elnökének ambícióit tekintve kérdéses a választás utáni folytatás, illetve hogy milyen verseny alakul ki a kibővített szövetségen belül. Vereség esetén várható a belső ellenzék megerősödése, és győzelem esetén is láttunk már ciklusközi kormányfőcserét belső erőviszonyok átrendeződésének köszönhetően és belső támogatottság híján.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bond, James Bond
2014. január 14. 00:53
tisztára mint az MSZP-SZDSZ anno: szépen megmagyarázzuk, hogy miért is kell/jó a kispártot bevenni a buliba… és a legszebb, hogy ugyanazok a figurák vannak most is jelen a násznál, mint régen: http://mandiner.hu/cikk/20140111_radnoti_sandor_gyurcsany_egy_demokrata_kalandor_ellentetben_ellenfelevel
Válasz erre
0
0
rommy
2014. január 13. 20:56
remélem a fővárosi balosok az lmp-re,a vidékiek meg a jobbikra fognak szavazni és ez az elbaszott olajfa meg megy a búsba
Válasz erre
1
0
rommy
2014. január 13. 20:42
szerecsenmosdatás
Válasz erre
1
0
BőröndÖdön
2014. január 13. 20:20
A baltás választási rendszere diktál...
Válasz erre
0
3
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!