„A kettős ellenpontozás eléggé primitív ahhoz, hogy a minden szíre-szóra gerjedő magyar nép bevegye. Mert mindig is így volt ez nálunk. Örökségünk ezen a tájon, hogy bár időről időre kicserélődik gyakorlatilag a teljes népesség, a betelepülők második-harmadik generációja már magyarnak mondja magát, s az első dolga, hogy átvegye az öncélú virtuskodásra való hajlamot, meg a határokon túlra mutogatást, hogy aszongya: »Mindennek a kűfőd az oka!« A Földnek a Pilisben lévő csakrája tehet-e erről, vagy mi a szösz, de tényleg ez történik.
Ezzel együtt sem tudom hova tenni, hogy a magukat baloldalinak nevező politikusok és médiaszereplők – beleértve ebbe az internetes mémek gyártóit és részben közismert személyiségekből verbuválódott terjesztőit is –, miért nem elégszenek meg azzal, hogy a paksi erőmű bővítéséről született dokumentum (szerződés?, keret-megállapodás?, memorandum?) Orbán Viktor általi szentesítésének körülményei ellen ágáljanak? Szedjék ízekre, támadják meg a parlamentben, az Európai Uniónál, a bíróságon, meg az atyaúristennél. De, hogy mi értelme van annak, ha ennek örvén most ők kezdik szítani, és éppen ők, az orosz ellenességet, ezt fel nem foghatom. (...)