Az év nyertese: Fekete György és a Magyar Művészeti Akadémia
Ki gondolta volna az Antall-kormány idején, hogy a Kádár-korból megörökölt alkotóművészeti ernyőszervezet, a Művészeti Alap felettébb ellentmondásos körülmények között történt szétcincálása körül aktívan bábáskodó egykori helyettes kulturális államtitkár a második Orbán-kormány idejére egy köztestületté emelt egykori baráti társaság élén szabályos kultúrpápává lép elő? Pedig ha valakinek, neki érdemei elismerése mellett már két évtizede bérelt helye volt a politikai panoptikumban, hogy a továbbiakban minden energiáját műalkotásai megvalósítására fordíthassa. Ám nem így történt, hiszen a rendszereket és kormányzatokat minden esetben szívósan, akár jelentős állami díjakkal abszolváló belsőépítész a Makovecz Imre halálával – más jelentkező híján – megüresedő helyre, egyenesen az MMA elnöki posztjáig emelkedett. Amivel alapjáraton nem is lenne baj, ha köztestületként, a magyar művészeti élet egyedüli és kizárólagos letéteményeseként e szervezetet nem betonozták volna bele az új alkotmányba. Mert kétség nem férhet hozzá, hogy egy, a mindenkori kulturális kormányzat által gebinbe kiadott, havi apanázsos rendszerben tagjait eltartó művészeti szervezet minden ízében ellentmond nem csak a jó és felelős (kulturális) kormányzás, de az alkotói szabadság minimális kritériumainak is, mindamellett totálisan anakronisztikus elgondolásokat tükröz. És persze hiába találunk az Akadémia tagjai között számos kiválóságot, ha azt felettébb autoriter módon egy régen letűnt kor erősen problematikus ízlésvilággal megáldott képviselője irányítja. Egy szó mint száz, ebben az ideig-óráig nyertes csapatban nem lehet könnyű feladat felhőtlenül örömködni még akkor sem, ha az MMA jelentős ingatlanokkal – Pesti Vigadó, Hild-villa –, a Műcsarnok használatba vételével, valamint különféle, a kultúra területét érintő állami beruházások, tervpályázatok, művészeti zsűrik, stb. meghatározó döntéshozójaként lehet jelen mindenhol a 2014-es évtől.
Az év embere: Ferenc pápa