Kinek jó a hit- és erkölcstan?

„Egy világnézetileg semleges, liberális jogállamban is szükség van hitoktatásra – persze csak akkor, ha a vallás tanai nem állnak szemben a jogállaméival. Ezért szerencsés, ha a hitoktatást maga az állam szervezi, s nem engedi, hogy az állami ellenőrzés keretein kívül, pusztán az egyházak feladata és felelőssége legyen a hitoktatás megszervezése.

A vallás hittételeit a vallás tanítóinak kell meghatározniuk, de az állam azzal, hogy mind a hittanár-képzést, mind a hitoktatást állami keretek között szervezi, biztosítani tudja, hogy a vallás elvei összhangban maradjanak a plurális demokrácia, a liberális jogállam elveivel. Németországban jelenleg az iszlám kapcsán folynak viták, de a második világháború után hasonló viták a keresztény felekezetek vonatkozásában is lezajlottak: nekik is el kellett fogadniuk a jogállamot, az alkotmányos berendezkedést. (...)

A vallások feladata tehát, hogy igazodjanak egy plurális, demokratikus, liberális társadalomhoz.

Ez azonban csak az érem egyik oldala.

A hitoktatás révén ugyanis ezen liberális jogállam is igen sokat nyer a vallásoktól. A hitoktatásra szükségük van a kisdiákoknak, függetlenül attól, hogy hisznek-e bármely vallási tanban, vagy sem. Mert az hittől független tény, hogy társadalmunk történelme és kultúrája nem érthető meg, ha nem ismerjük azon vallási alapokat, amelyek társadalmunkat a mai napig meghatározzák.

A hittanóra nem elsősorban azt jelenti, hogy mindenkinek hinnie kell – de mindenkinek, aki részese akar lenni európai társadalmunknak, tudnia, ismernie kell Európa vallási hagyományait, alapjait.”