Giccs-e a politikai korrektség?

„Ugyancsak semmit nem értett meg a magyar társadalom az egyenlő lehetőségek politikai eszményeinek a társadalmi hozzáférések: a piaci, munkaerő-piaci, demokratikus versenyekben való fair, tisztességes részvétel lehetőségeire irányuló követelményekből. A részvétel és hozzáférés helyett mindenki (beleértve a stigmatizált csoportok hangadóit is) valamiféle »biopolitikai pénzosztásra« váltotta át az aktív, cselekvő részvétel lehetőséghiányainak pótlását. Nem az vált politikává, hogy miképpen lehet a biológiai adottságaik, génjeik társadalmi-politikai transzformációi, szerepkényszerei révén hátrányt szenvedő romák, fogyatékosok vagy nők társadalmi aktivitását, részvételét elősegíteni – hanem legföljebb annyi, hogy mennyi pénzt lehet szociális támogatásként adni a biológiailag körülírt célcsoportok számára. (Nem túl sokat… de a lényegen a több sem változtatott volna, és megeshet, már csak emiatt sem túl sokat…)

Ennél, ha kell, még tovább is léphetünk: a mérvadó politika azt sem értette meg, hogy az »egyenlő lehetőség« politikájának csak akkor van értelme, ha általában van »lehetőség«, van »választási lehetőség« – és ennek az egyenlő hozzáférési követelménye az »egyenlő lehetőség«. Eretnek kérdés volna bármilyen közelmúltbeli vagy jelenkori politikai erőnek szegezni azt a kérdést: milyen szabadságai, lehetőségei, választási opciói volnának egy cigánytelepen élőnek, és mit is kellene értenünk a rájuk vonatkozó »esélyegyenlőség« fogalma alatt? Eretnek lenne feltenni azt a kérdést is, hogy miből gondolnák politikus nagyjaink azt, hogy a munkanélkülieknek akkor is dolgozniuk kell(lene), ha nincsen munka; és vajon mit tettek, mit szándékoznak tenni a munkalehetőségek, a munkaerő-piaci keresletek bővítése dolgában? Miből gondolták vagy gondolják azt, hogy az alacsony foglalkoztatásról a munkanélküliek tehetnek (hogy nem tudnak vagy nem akarnak dolgozni?), hogy a munkaerőpiac egy olyan ritka és kivételes piac, amit nem a keresletek és konjunkturális szívások mozgatnak – hanem a kínálat, pláne annak »silány” színvonala? (Innen nézvést már másodlagos kérdés az, hogy boldogulási lehetőségek, munkalehetőség híján a keresletek élénkítését célnak nem tekintve ki akarná inkább integrálni vagy inkább internálni a munkanélkülieket… Nem létező lehetőségekhez nemigen lehet egyenlő – esélyű? – hozzáférést biztosítani.)

Folytathatnánk a sort: maga az »esélyegyenlőség« fogalmilag értelmetlen kérdése sohasem vált értelmes társadalmi vagy politikai koncepcióvá. Így azután nincs túl sok csodálkoznivaló azon sem, ha ebből az értelmetlenségből nem következett a politikailag korrekt nyelvhasználatra vonatkozó, általánosan megélt és legitim követelmény sem.”