Egy békés és nyugodt időszak vége

• Az oroszok addig zsarolták Ukrajnát, míg az utolsó percben mégsem írták alá a társulási szerződést az EU-val.
• Ezt tették Örményországgal is.
• A módszerek durvák voltak.
• Ott állt hülyén Európa elitje a pénteken zárult vilniusi csúcson.
• Putyin 2015-ben alakítaná meg az Eurázsiai Uniót, ami a Szovjetunió restaurálása volna.
• Az érdekszférákért vívott harcban Nyugat-Európa eljutott végső határaira.

Ettől teljesen függetlenül is nekem egyre erősebb az érzésem, hogy az elmúlt mondjuk harmic év egy ritka mód nyugodt, békés és konfliktusmentes korszak volt az euroatlanti térség számára. Mármint nem azt mondom, hogy nem voltak olyan helyi szinten jelentős katasztrófák, mint a délszláv háború, meg idealizálni sem akarnám ezt a kort a számos működési problémájával és a világ egyéb részeire gyakorolt nem mindig áldásos hatásaival. Egyszerűen csak ha elég »fiatal« vagy ahhoz, hogy kimaradtál az első és második világháborúból, az előző gazdasági világválságból, a kemény hidegháborúból, az intenzív szovjet megszállásból a politikai megtorlásokkal, akkor jó eséllyel azért egy egyre kevésbé konfliktusos, egyre stabilabb, békésebb közegben nevelkedhettél, mint ahogy a felmenőidtől hallhatsz is róla, hogy régen pontosan mi és hogyan volt rosszabb.

Én pl soha nem fogom elfelejteni azt a sokkot, amikor tízévesen leesett, hogy az, hogy én még csak nyugodt világot láttam, háborúk, válságok és egyéb konfliktusok pedig csak a történelemkönyvekben kerültek elém, az nem azt jelenti, hogy az én életemben soha semmi ilyen nem fog történni, sőt. De ettől még valahogy mindig azt feltételeztem, hogy nem lesz drasztikusan rosszabb a helyzet a közeljövőben, és jó ideig nem is lett. Most meg újabb gazdasági világválság, benne az EU és az eurozóna válságával, egyre dominánsabb külső hatalmi szereplők, egyre bármifóbabb (hol bevándorló- hol mindenellenes) társadalmak, amiben egy NER jellegű horror is simán létrejöhet.

Nem azt mondom, hogy holnap beveszem magam a Bakonyba negyvenévnyi konzervvel felszerelkezve, de azért egyre erősebb a gyanúm, hogy életem hátralévő részének nem az lesz az egyetlen jelentős kényelmetlensége, hogy mire nyugdíjas lennék, összeomlik a nyugdíjrendszer…”