„Egy új jelenségre lettem figyelmes. Ismeretségi körömben egyre többen hajítják ki a tévét, mondván, nincs rá szükségük, nagyon jól megvannak nélküle, és több idejük jut egymásra.
A kihajítást persze képletesen értem, nem röpködnek készülékek a levegőben és nem csattannak a betonon, hanem szépen levándorolnak a pincébe. Zömmel olyan fiatal értelmiségiek döntenek így, akik az egyetemi kollégiumban évekig nélkülözték a tévét, lassan leszoktak róla, mint a fürdőkádról vagy a bonyolult ételekről.
Ha jobban belegondolunk, van ebben a »tévétlenségben« valamiféle lázadó szembefordulás is. Gyakran hallom tőlük például azt, hogy úgysincs mit nézni manapság, nagyon kevés a színvonalas műsor, és amire kíváncsiak, ahhoz az interneten is hozzáférnek. Egy friss európai uniós felmérés szerint ugyan még mindig magasan a televízió vezet a népszerűségi listán, ami a művelődési és szórakozási szokásokat illeti, a tizenévesek azonban egyre kevesebbet ülnek a képernyő előtt. És nem azért, mert sokat tanulnának vagy buliznának, hanem azért, mert a világhálón keresik és találják meg azt, ami érdekli őket. A filmeket letöltik, a szórakoztató show-műsorokból kiválasztják a nekik tetsző részeket, videoklipeket is a YouTube-on néznek, nem a zenei csatornákon. A magyar MTV például hamarosan meg is szűnik (semmi pánik, nem a közszolgálati televízióról van szó!). A világháló tehát sok háztartásban kezdi kiszorítani a polgári nappalik hagyományos tartozékát, a sarokban békésen duruzsoló tévét. A család nem ül össze előtte esténként, ki-ki a maga kuckójába húzódva bámulja a saját laptopját.”