A harmadik erő csak mi lehetünk!

Verdi Nabucco című operájából a rabszolgakórust hallották. No ebbe a kórusba próbálnak bennünket is beszorítani, ezért egyes számú programként ki kell mondanunk: Rabok pedig nem leszünk!!!
Az új demokrácia hirdetői azt hirdették, hogy a szovjet megszállás után nem kell már szolgálnunk idegen érdekeket. Szabadságot hirdettek, azóta a fél ország úgy élvezi a szabadságot, hogy szabadságon van: fizetés nélküli szabadságon!!!

Oda jutottunk, hogy van egy sunyi demokráciánk, amely a gátlástalan ügyeskedők demokráciája, s a szabadság hazája helyett a szabad rablás országáról beszélhetünk, már húsz éve !

Tudomásul kell venni mindenkinek, hogy erkölcsi rend nélkül nincs politikai rend! A szép szavak zsarnokságának véget kell vetni, mindegy, ki van hatalmon!

A beszéd már megint a valóság elfedésének eszköze lett.

Világosan látható, hogy 1990, a rendszerváltásnak nevezett szélhámosság óta az egyes vezető politikai erők csupán látszólag különböznek, csak a hangszerelés változott!

Annak idején az 50-es években Isten nevével, a hazájuk iránti rajongó tisztelettel és a családjuk szeretetével védekeztek az emberek egy eszelős hatalom ellen, és senkinek nem az jutott eszébe, amikor a cérna elszakadt, hogy a lehetetlennel próbálkozik.

Nemcsak azt mutatta fel a magyarság akkor, hogy szeretjük a szabadságot, nemcsak azt, hogy ragaszkodunk népünk hagyományaihoz, és nemcsak azt, hogy szeretjük azt a földet, ahova születtünk.

Azt mutattuk fel, hogy nem hagyjuk megalázni magunkat!

Megaláztak bennünket az 50-es években. Veréssel, kitelepítéssel és már akkor is a határon túlra zavarással érték el, hogy átmenetileg engedelmességre kényszerítettek milliókat.

Egyszercsak fölemelte fejét a magyarság, és megmutatta a világnak, hogy nem minden az erő, nem minden a hatalom, és nincs lehetetlen!!!

Most pedig fogalmazzuk meg mi magunk, hogy mi a lehetetlen a magyar nép számára a jelenlegi határon innen, és jelenlegi határon túl.

Tudatnunk kell mindenkivel, hogy a magyar nép megalázottságában is büszke nép, és bár nagyon türelmes, a türelmének is van vége.

Nem leszünk gyarmatország!

Ehhez a kijelentéshez mi is a mi politikánk,- mi a programunk alapja?

Ahogy 105 éve, úgy most is a politikánkat, a programunkat úgy tervezzük, hogy a magyar önrendelkezés, s ezen belül az anyaföldünk magyar kézben tartása nélkül nincs miről beszélnünk.

A magyar szabadságszerető nép. Mindig szerettünk volna szabadok lenni, de mindig ült a nyakunkon valaki. Tatár, török, osztrákok, németek, oroszok. Most a tőke, a tőkések által gerjesztett adósság ejtette foglyul a tisztességesen dolgozó és adózó polgárokat.

A spekulánsok célkeresztjében a magyar föld áll.

A magyar föld nem eladó!!!

Valamennyi kisgazda lelkében úgy él, hogy a magyar föld a Szent Korona része, és nem eladható. Ez egyébként Angliában is így van, és ezt az állapotot nekünk is így kell visszaállítani.

Első követelésünk az, hogy a bátor bolgárok példája nyomán a földvásárlási moratóriumot meghatározatlan ideig ki kell tolni, mert az ingatlanvásárlási hullám már elindult, s addig is, amíg újra eladhatatlanná válik a magyar föld a Szent Korona védelme által, - addig is, azonnal módosítani kell a jelenlegi földtörvényt.

Természetesen – mint ahogy hallhattátok – van részletesebb programunk is, amelyet írásban januárban is megjelentetünk.

Ebben - többek között- hangsúlyosan szeretnénk azt az imént nem említett fontos kezdeményezésünket kifejteni, amely arról szól, hogy Magyarországon - alapvetően uniós forrásokra alapozva – vezessék be az Uniós minimálbért!! Ennek bevezetése segíteni fog a tömeges elvándorlás visszaszorításában, s a gazdaságot élénkíti.

Ha az EU-ban azért prüszkölnek, mert a magyar kormány sarcolja a bankokat, tessék, váltsák ki a plusz adókat.

Épeszű magyar ember, mióta megírta Széchenyi a Hitel című művét, nem bankellenes, mert normál körülmények között a bank a gazdaság motorja lehetne.

De hiába beszélünk a részletekről, ha nincs hatalom a kezünkben. Erre visszatérek. De miért is?

Mert a sáskajárás éveit éljük,- már húsz éve!!

Már elmondható, hogy minden oldalnak van oligarcha csapata, és minden oldalnak vannak törvény felett álló milliárdosai.

És akik középen állnak, csak tisztességesen, normálisan, kiszámíthatóan akarnak élni?

Mert ott tartunk, hogy ha egy vállalkozó tisztességesen befizeti az adóját, postafordultával akár csődvédelmet is kérhet.

A kis- és középvállalkozásokat ki kell engedni a fekete, és a szürkegazdaságból.

De hát a devizahiteles nemzetközi szélhámosság kapcsán tudjuk: a pénzügyi válság legvégén a lakosság, az egyszerű állampolgár áll.

Ezért felszólítjuk a kormányt, hozzon létre olyan pénzügyi alapot, amelyből kisegítik a forint gyengüléséből bekövetkezett összeg és az induló kölcsönösszeg közötti különbözettel a lakosokat.

Mi, a Független Kisgazdapárt a devizahitelesek érdekében konferenciát szerveztünk, bankokkal tárgyaltunk, mint ahogy bankokkal tárgyalunk az agrárpolitikánk végleges kialakítása ügyében is.

Most, hogy kiderült, a devizahitelek mögött nem volt deviza, kiderült, hogy a szerződések többsége simlis szerződés volt, úgy látjuk, nincs egységes állami akarat a megoldásra.

Az a tili-toli, ami már évek óta folyik, semmi más, mint: folyamatosan egeret szülnek a hegyek, pótmegoldások, felelősség tologatások: „oldják meg a bankok,oldja meg a Bíróság”, - de hát emögött emberek százezrei vannak még mindig.

Van persze radikális megoldás is, de a radikalizmusnak van egy olyan olvasata is, amit egy mondatban úgy lehetne megfogalmazni, hogy ha szellőztetni akarunk, nem az ablakokat kell kiverni.

Azokat a politikusokat, azokat a pénzügyi szakembereket kell felelősségre vonni, akik húzzák, halasztják százezrek sorsának rendezését.

Ó de sokan mondják, hogy: úgy szeretnénk egy akciós évet az életünkben. Amikor a jóisten „csak” annyi terhet ró ránk, mint tavaly, vagy mondjuk egy könnyebb évünkben. Lélegzethez szeretnénk jutni, s minden luxus nélkül egy kicsit szeretnénk pihenni. Ne csak a temető jelentse a „végső nyugalmat”.

Magyarország újrafogalmazásában megkerülhetetlen pont az oktatás, a kisebbségek helyzete, a nők szerepének múlhatatlan felértékelése.

Tegnapelőtt volt Bethlen Gábor születésének 400. évfordulója.

A csodálatos fejedelem fontosnak tartotta, hogy Magyarország, nevezetesen Erdély is rendelkezzen felsőfokú oktatási intézménnyel. A nagyenyedi kollégium diákjai közül elég csak két nevet említeni: Kőrösi Csoma Sándor és Áprily Lajos, s máris érezhetjük, micsoda szellemi áramkörbe kerültek az ott tanuló diákok. S akkor nem beszéltünk a kolozsvárott tanító Apáczai Csere Jánosról aki az erdélyi, magyar, európai és egyetemes emberi értékeket hozta harmóniába Magyar Enciklopédia című munkájában. Az Olt melletti Apácán szegény székely családba született, s a református egyház ösztöndíjával került Hollandiába a kolozsvári középiskolából, hogy egyháza püspökének hívó szavára hazajöjjön, s beálljon a nagy tanítók sorába.

Túlzás nélkül lehet állítani, hogy Magyarország, a magyarság puszta léte a szellemi munícióján, az oktatáson, és (!!!) a nevelésen múlt.

Ezekben az említett iskolákban nemcsak tudásátadással foglalkoztak ugyanis. Legalább olyan mértékben fektettek hangsúlyt a nevelésre is. Az okos ember még nem kész ember.

A magyar iskolákban évszázadokon keresztül megtanították tisztelni a szülőket, a népüket, a hazájukat, a népük által fölhalmozott szellemi kincseket, a hagyományokat. Szerénységre és hivatásuk iránti alázatra nevelték diákjaikat.

Az oktatás ügyében tegyük át színhelyünket egy pillanatra más vidékre is. Abban az időben, amikor a posta Pestről Ungvárra három hétig vitt egy levelet, Európa szerte szerzett hírnevet a selmecbányai iskola, amelyet 1735-ben alapítottak. A Selmec környéki bányákban már a középkorban bányásztak aranyat, s más nemesfémeket. A korszakos jelentőségű iskolában a világon elsőként oktattak itt tudományos alapon nyugvó kémiát és ásványtant, mechanikát.

A pedagógusok az elmúlt évig „csak” attól voltak eltiltva, hogy azt elmondják a nebulóknak, mi helyes, mi nem helyes. A gyerekek esetében az iránytűt verték ki a tanár kezéből. A lelki iránytűt, a tisztességes viselkedés iránytűjét.

A neveléssel ugyanis a jövőt építjük.

De ha a közéletben minden marad úgy, ahogy most van, kérdés: megtörnek e bennünket? Kérdés még -? - , hogy megtört –e a magyarság?

Igazi magyar összefogást már csak egy évben egyszer, a csíksomlyói hegyen láthatunk Pünkösdkor.

De hát nekünk ez a feladatunk, a programunk veleje, hogy nemzetet kell kovácsolni a szétesett magyarságból, hazát kell teremteni az országból. Hallhattuk a fiatalok segélykiáltását az elveszett, ellopott fiatalságukról.

Október 23-án vidékre utaztam. Ahogy nőttek a kilométerek, úgy nőtt bennem a szomorúság. Elképedtem azon, hogy bizony a házakon alig-alig volt kinn a piros-fehér-zöld zászló. Volt olyan település, ahol még az önkormányzat által máshol villanyoszlopokra kitűzött lobogók is hiányoztak. Nem tett jót az emberek lelkének az sem, hogy a Független Kisgazdapárt kivételével mindegyik politikai formáció alapvetően egymással volt elfoglalva, választási harc eszközének tekintette az ünnepet. Úgy látszik, beérett az elmúlt három évet megelőző nyolc éves magyartalanítási politika.

Azt hittük, ennek tetőpontja a 2004 - december 5-i ocsmány népszavazási manipuláció volt, de nem.

Mostanra elértük a mélypontot. Tudjuk, mindenki tudja, hogy a szegénység mire képes. A legrosszabbra: olyan fásulttá teszi az embereket, hogy minden iránt közömbösek lesznek. A közömbösség, a minden mindegy állapot maga a lelki halál.

A dalai láma azt mondja, hogy a rossz emberi tulajdonságok, úgymint irigység, hazudozás, azzal a legfőbb veszéllyel járnak, hogy berögzülnek a gondolkodásba, s nem is tud másképp megnyilvánulni az illető, magyarán észre sem veszi már, hogy hazudik, vagy irigykedik, stb…

Él még… fizikailag,- beszél is, de ha csak lehet, bambán nézi a televíziót.

Nehéz, nagyon nehéz helyzet.

A vidékhez - a vidékért kell fordulnunk.

Mert a vidék a nemzet utolsó menedéke!

A vidék a Független Kisgazdapárt programjának sarkalatos része, mert a vidék felemelkedése nélkül nincs magyar újjászületés sem.

A politika már nagyon ígérni sem tud. Az emberek többsége megundorodott a politikától, a politikusoktól. Méltán. A nagyon kevés tisztességes politikusnak vért kell izzadnia, hogy a hitelességnek legalább a látszatát megőrizhessék.

Mégegyszer kérdezem magunktól, van – e remény. Amikor mi Nemzeti Újjászületést hirdetünk, amikor mi azt mondjuk, hogy legyél a hazád gazdája, - példák, esetek jutnak eszünkbe.

.Kolontárra a vörösziszap katasztrófára mindenki emlékezik.

A kórházban megkérdezték azt a kimentett kismamát, akinek karjából rántotta ki másfél éves kisgyerekét az áradat, hogy elköltözik - e, vagy netán maradna. Megdöbbenésre a maradást választotta: mert a hároméves kisfiam, akit a ház előtt ütött el egy autó, az is ott van eltemetve. Azóta már szerencsére megszületett a harmadik gyermeke.

Vegyünk példát máshonnan.

A tragikus földrengés és a szökőár után a japánok hihetetlen fegyelmezettsége példátlanul rövid idő alatt talpra állítja gazdaságukat, a tönkretett vidékeket, a megroppant országot. Ahol van áram, ott sem világítottak, s nem használták a konnektorokat, csak ha nagyon muszáj volt,- csakhogy minél kevésbé terheljék az ország bajbajutott energiarendszerét.

A mi lelki energiarendszerünket a rendszerváltás óta terhelik. Terhel a politika, a gazdasági válság, a minden bajos helyzetben felbukkanó fehérgalléros senkiházik.

Mindezért: úgy kell tervezni, építeni tovább a programunkat, hogy újabb ezeréves magyar jövőt építsünk a Kárpát-medencében.

Az első, s talán a legfontosabb ezek sorában – mint már említettem - a nemzet lelkiállapotának helyreállítása. Le vagyunk épülve lelkileg, ezer sebből vérzik a magabiztosságunk, önbizalmunk, az öntudatunk. Olyan országok, népek kerültek elénk a nemzetek versenyében, a fennmaradás versenyében, amelyek évszázadok óta jóesetben is csak a hátunkat látták.

De hát mit is hozott a rendszerváltás?

A mai napig: büntetlenek a bűnösök, Nem kaptak elégtételt a megalázottak, s nem lettek kártalanítva a kifosztottak.

Hát ezért sem tud regenerálódni a lelkünk. Pedig a lelki egyensúly megtalálása azért is fontos, mert az egész magyar nemzetgazdaságot újra kell fogalmazni magyar érdekek szerint, - ez ugyanis a második sürgős teendő. De hova nyúljunk, lelki energiatartalékért.

Vegyünk példát a kolontári tragédiából lelki világítótoronyként kiemelkedő fiatalasszonyról, illetve vegyünk példát a gondokat, stresszeket a férfiaknál sokkal okosabban kezelő nőkről.

Hívjuk őket a sorainkba, minél nagyobb számban. Kérünk minden nőt, hogy nyissa meg a szívét és fogja meg a kezét a gyűlölködő férfiaknak. Ők azok, akik a mi ápolóink, ők azok, akik el tudják hitetni: van nemzeti gyógyulás is!!

Amikor a XIX század legelején a fiatal Teleki Blanka Martonvásárra került az erdélyi Hosszúfalváról, nagynénje Brunszwik Teréz vette pártfogásába, aki az első magyar óvodát alapította. A hatalmas és gyönyörű martonvásári kastélyban Beethoven zongorázott nekik,- mármint neki és unokanővéreinek, akik közül Erzsébetbe volt fülig volt szerelmes ez a zenei zseni.

Brunszwik Teréz, nagyon komolyan vette, hogy testvérének lányát a kor parancsának megfelelően nevelje: haza és haladás. Természetesen a legnagyobb hatással Széchenyi volt rá, aki a Hitel megírásakor művét „honunk szebblelkű asszonyainak” ajánlotta. Brunszwik Teréz többször is hangoztatta: „Mint a nép nevelője a hazának akartam szentelni életemet. A tömegeké lesz erőm és időm, s a jövő nemzedéké szeretetem.”

Teleki Blanka is úgy érezte, cselekednie kell. A példa ezúttal is a nagynéni volt, Vasszorgalommal látott neki az első magyar leánynevelő intézet megalapításának.

Dehát tulajdonképpen csak annyi történt, hogy nagyszerű elődök nyomdokaiba lépett két nemeslelkű honleány.

A nők nagyobb mértékű bevonásával, segítségével is:

Vissza kell térnünk Magyarország történelmi fejlődéséhez, amely 1945-ben megszakadt.
Vissza kell térni önmagunkhoz: az Isten, Haza, Család! – szellemi áramkörhöz!

Magyarország mezőgazdasági ország volt, most autóösszeszerelői segédmunkás nagyhatalom vagyunk. Csak sikerült visszatérni a vas és acél országához.

Mit hallani a hírekben? A gazdasági fejlődés, - már megint a GDP, a GDP…- motorja az elmúlt ¾ évben újfent a mezőgazdaság lenne. Pedig micsoda lemaradásunk van…

De Gaulle, francia elnök 1960-ban, azaz 53 éve jelentette be, hogy a Hatok, - akkor még csak ők voltak az EU, szóval a hatok megállapodtak, hogy bevezetik a külső vámtarifát és elfogadják az agrárpolitikai döntések meghozatalának menetrendjét.

Micsoda előny az egyik, micsoda elképesztő hátrány - a másik oldalon. S még minket irigyelnek a földünk minősége miatt. Na meg is akarják venni,- úgy, ahogy van!

Miközben programunk részeként megbékélést hirdetünk a nemzet alkotórészét képező kisebbségeinknek, svábságnak, cigányságnak, zsidóságnak, miközben a földbirtokrendszer torzulásairól tárgyalunk, bizony a legnagyobbakkal is tárgyaltunk és tárgyalunk folyamatosan, miközben az Erdélyben mindennaposnak számító közbirtokosságot is rendszeressé akarjuk tenni, miközben a munkahelyteremtő, elsősorban vidéki beruházásokkal kapcsolatban arról tárgyalunk bankokkal, hogy hogyan lehetne az Uniós támogatások előfinanszírozási problémáját megoldani a sikeres pályázatok érdekében, miközben azért emeljük fel szavunkat, hogy az alapvető élelmiszereket a legalacsonyabb áfa terhelje, - egyszercsak arra ébrednek utódaink, hogy arra a térképre, amelyre most az van írva: Magyarország, - más lesz ráírva.

Hát nem!!!

Tudjuk, hogy megpróbáltatások hónapjai, évei várnak ránk.
Igérjük: a megpróbáltatásoktól, az erőfeszítésektől nem gyengülünk, ellenkezőleg, megerősödünk szándékainkban.

A legfontosabb szándékunk pedig az, hogy minden lehető eszközzel megvédjük a magyar földet!!!

Az a célunk, hogy győzzünk. Győznünk kell minden áron. Győzni kell minden lelki és pénzügyi terror ellenére. Nincs megalkuvás, mert ha nem győzünk, elpusztul a nemzetünk.

Bárki feni ránk a fogát, azzal kell számolnia, hogy mi nem leszünk gyarmatország.

Azzal kell számolnia, hogy minden reggel amikor felkelünk, harcba indulunk, s egyre erősebb lélekkel indulunk.

Azzal a tudattal indulunk, hogy a következő parlamenti ciklusban a harmadik erő csak mi lehetünk! És nem sorszám szerint!

Ebből nem engedünk, mert nem engedhetünk, mert ott a helyünk, nekünk kisgazdáknak ott van dolgunk!

A Független Kisgazdapárt a jelenlegi pártok közül kimagaslik múltját és történelmi sikereit tekintve egyaránt. Amikor elsöprő sikereket ért el, olyankor bírta Magyarország építő erejének döntő többségét. Bírta a vidéki Magyarország és a városi polgárság bizalmát is.

Csakhogy olyan förtelmes zsarnok ellen kell most küzdeni, akinek a nevét sem tudjuk. Hiába van nekünk, a kisgazdáknak meg az a képességünk, hogy a balszerencséből is eszközt tudunk kovácsolni a sikerhez.

Csak egy egyáltalán nem mellékes körülményt hadd említsek: évekig nehezen hitték el, mostanra mindenkinek világos, valóságos kommunikációs vasfüggönyt fontak a Független Kisgazdapárt köré, de a honlapunkon – fkgp.hu – most már mindenki jól tájékozódhat, naponta teszünk föl új híreket.

Itt mondom el: sokakat bosszant, hogy nekünk a nevünkben is benne van, hogy „független”, - ezért próbálnak megtéveszteni mindenkit hasonló hangzású nevű pártformációkkal, párttámogatású egyesülettel,- törvénytelenül!!!

Független Kisgazdapárt csak egy van, és az mi vagyunk!!!

Amióta, vagy harminc éve megtudtam édesanyámtól, hogy kisgazda volt, s elmagyarázta, hogy ez mit jelent, kényszerű távollét ellenére is minden út a Független Kisgazdapárthoz vezetett. Ő ugyanis arra a kérdésre, hogy mi is a különbség a Kisgazdapárt és a többi párt között, habozás nélkül mondta,- s ezt tapasztalom ma is főleg vidéken:

„Amikor mi a pártunkat szolgáljuk, a hazánkat szolgáljuk, - mi a magyar nép szolgái vagyunk.”

A 17. század második felében az olaszországi Cremonában a már akkor messze földön híres hegedűkészítő mesterhez beállított egy németalföldi fiatalember.

Azt kérte, hogy hadd tanulhasson munka fejében. A mester beleegyezett.

Pár héttel később egyik éjjel arra lesz figyelmes, hogy gyenge fény pislákol a műhelyből. Lement, s azt látja, a fiatalember egy hegedűt szed széjjel. Kérdőre vonja: mit csinál, miért?

Mester én ennek a csodálatos hangszernek a lelkét keresem, a csodálatos hangzás titkát.

A mester szidás helyett így válaszolt: fiam, az, amit a kezedben tartasz, csak fa, lószőr és gyanta. Amikor ez megszólal, a lelke: én vagyok, a készítője, a zeneszerző, akinek a muzsikája megszólal, s az a zenész, aki megszólaltatja. Így, együtt a Jóisten akaratából produkáljuk a csodát.

Hát ilyen produkcióra, ilyen csodára van szüksége a kisgazda mozgalomnak is.

Miatyánk, ki vagy a mennyekben!
Szenteltessék meg a Te neved,
Jöjjön el a Te országod…
És jöjjön el a mi magyar országunk, hogy még ezer évekig Magyarországnak hívják…
És legyen meg a mi magyar akaratunk itt a Kárpát medencében.

Add Istenem, hogy méltók legyünk erre a szent szolgálatra!

Tudatában vagyunk növekvő erőnknek: szilárd akaratú, bátor szívű, tiszta lelkiismeretű nemzet alkotására készülünk!

Isten minket úgy segéljen! 

(Hegedüs Péter pártelnök beszéde 2013. november 17-én, az FKGP programadó nagygyűlésén a Syma Csarnokban.)