Borzasztó hivatalnok voltam

„A közigazgatásból fejest ugrottál a kapitalizmusba. Nem volt ez nagy váltás? Hogyan élted meg?

Borzasztó hivatalnok voltam. Be kell látnom, hogy nem végeztem jól a dolgom, legalábbis abban az értelemben, hogy mindig saját ötleteim voltak, sőt, ezeket végig is vittem, bármit is mondtak a főnökeim. Lett is botrány ezekből, mondhatjuk, hogy ebben a minőségemben megbuktam. A váltás nem volt nagy törés, bár a stressz nagyobb volt, és az első 4-5 évet meg is szenvedte kissé emiatt a magánéletem. Mentorom nem volt, mindent a saját bőrömön tapasztaltam meg, hiszen olyan kérdésekkel találtuk magunkat szembe, amivel azelőtt édesapám sem találkozott. Ha valaki céget alapít, nagyon fontos, hogy legyen mellette valaki, akihez fordulhat, ezzel pár hiba elkerülhető, és sok idő megspórolható. 

10 éve szálltál be, közel 5 év útkeresés után pedig kezdtetek magatokra találni. És akkor kitört a válság.

A válság kitörésekor 1-2 évig érezhető volt a változás, de mindez nekünk csak jót tett. Amikor a gazdaságról egyre több rossz hír érkezett, tudtam, hogy vissza fog esni előbb-utóbb a megrendelésszám. Így is lett. Időben ráfeküdtünk, hogy még hatékonyabbá tegyük a céget, hogy fejlesszük a termékeket, hogy még jobban kipuhatoljuk, mit is akar pontosan a vásárló. Ekkor már érettebb vezető voltam, bátrabban hoztam döntéseket, amik hozzájárultak ahhoz, hogy talpon tudjunk maradni.

Akkor most már kész vállalkozó vagy?

Sok tekintetben igen. Nem üzleti modellekben szoktam gondolkodni, nálunk az a fontos, hogy úgy készítsünk el ágyakat, hogy azok 50-60 év múlva is álljanak és nem csak azért, mert tölgyfából készülnek. Nem tudom, hogy mennyire jó stratégia, de évtizedekre dolgozunk. Nem úgy gondolok magunkra, hogy mennyi pénzt kerestünk. A kollégáimmal együtt nekünk a legfontosabb az értékteremtés, egyrészt, hogy a vásárló megkapja azt, amit elgondolt, és évtizedeken keresztül használni is tudja, másrészt, hogy a fából érték és ne fogyasztói termék szülessen. Ha évtizedekig jól tudunk használni egy tartós terméket, ezt gondolom józan környezettudatosságnak.

Mennyire megterhelő vállalkozónak lenni?

Sokkal hatékonyabban, koncentráltabban dolgozom, mint öt éve, ebből adódóan terhelhetőbb is vagyok. Sok szempontból úgy érzem, most a csúcson vagyok, most bírok a legjobban dolgozni.

És a cég csúcson van?

Szerintem nem, de ez igazából nem is érdekel. Az a fontos, hogy a kollégáim szeressék, amit csinálnak, hogy el tudják tartani a családjukat, de legyen hobbijuk is, aminek élni tudnak. A sikert nem pénzben számoljuk. Mindig az foglalkoztat, hogy mi az az új érték, amit létre tudunk hozni.

Vannak a vállalkozói létnek árnyoldala?

Nem panaszkodom, de talán a legnagyobb gond, hogy a nagy pörgés közben az ember nem látja magát kívülről. Attól kicsit félek, hogy nehogy öncélúvá forduljon az egész, nehéz azt látni kívülről, hogy amit csinálunk az, nem felesleges-e vagy hiba.

Újabb, ismeretlen területekre is elkalandoztál mostanság. Hogy megy a tanítás?

A műhelyben 8-10 asztalosunk van, de a csapat öregszik, a fiatalokra szükségünk van. A hozzánk érkező ipari tanulók esetében a szakmai hiányosságoknál csak a munkához szükséges egyéb emberi készségek hiánya a nagyobb. Úgy gondoltam ezért, hogy itt az idő arra, hogy önként besegítsek ezeknek a srácoknak. Egy ideje ezért faipari szakmunkásképzők osztályfőnöki óráink beszélgetek a srácokkal arról, hogy milyen képességekkel lehet munkát találni, azt megtartani, előre lépni, esetleg vállalkozni.

(...)

Ha szeretné, hogy Czotter András legyen az Év Példaképe, szavazzon rá!”