A rőzsegyűjtő ember és a készenléti rendőrök

Kettős Mérce, 2013. december 9.: „Büszkén számol be a police.hu, hogy a készenléti rendőrök elkaptak egy nagyon súlyos bűnözőt, aki Nagykörű külterületén, »a Tisza gát partján lehullott faágakat gyűjtött össze és tulajdonított el«.”

MTI, 2013. december 5.: „Ágoston Gyula erdész fatolvajok által kivágott, évszázados kocsányos tölgy feldarabolt törzsét nézi Nagykörű és Kőtelek között az ártéri erdőben 2013. december 5-én. A tolvajok, akik nyolc, évszázados kocsányos tölgyet vágtak ki, csak a vékony ágakat tudták elszállítani, mert időközben a tulajdonosok észrevették a falopást és feljelentést tettek a rendőrségen.”

Szeretem Nagykörűt, így megmaradt bennem az ottani tölgyfadöntő akció december 5-i híre (no meg készenléti rendőrök sem járőröznek minden nap a Tisza-gáton, legalábbis nekem még sosem volt szerencsém hozzájuk, amikor arra jártam).

A Kettős Mérce rőzsegyűjtő embere talán tényleg csak a lehullott ágakat szedte össze. Egy kedves ismerősömnek van egy kis ártéri nyaralója arrafelé. Túl a gáton, a Tóalja nevű részen. Ez az ismerősöm meséli, hogy nem nagyon van már kedve lejárni a nyaralójához. A szép nyárfákat már korábban kivágták ismeretlen és hívatlan vendégek, aztán idén az összes többi fát is letarolták, egy szál diófa úszta meg valahogy a pusztítást.

A nyaraló épületét rendszeresen feltörték, és elloptak mindent, ami mozdítható. Meg azt is, ami kevésbé: kiszaggatták a csöveket a falból, az ablakkereteket is kifeszegették. A lábasház alsó részén tartott salgó polcokat néhány száz méterre, a szántóföldön találták meg egy alkalommal: a tolvajok addig vonszolták magukkal, aztán meggondolták magukat és ott hagyták.

A Tóalja elsősorban horgászüdülőkkel van tele. Nem érdemes itt horgászpalotákra gondolni: jellemzően szolnoki nyugdíjasok fordították megtakarításaikat, néhány százezer forintot arra, hogy öreg napjaikban ott töltsék majd a hétvégéket, tegyenek-vegyenek a ház körül, meg persze horgásszanak. De egyre többen adják fel a nyaralójukat, annyira reménytelen a küzdelem a mindennapi lopásokkal szemben. Az egyik üdülőtulajdonos például földkábellel húzatta be az áramot az épületbe, hogy ne zavarják légkábelek a természet szépségét. Egyik nap beásták a vezetéket – másnap meg ellopták az egészet.

De nemcsak a nyaralók kiszolgáltatottak: sokszor a falunak hírnevet és tisztes jólétet hozó cseresznyésekben sem a gazdák szüretelnek, még csak nem is az ő megbízásukból dolgozó idénymunkások. És aligha saját fogyasztásra szedik a cseresznyét rekeszszámra, teherautók platójáról a hívatlan látogatók.

Hát így zajlik az élet ott, a körűi gátakon túl. Az egész történetben egyetlen reménykeltő mozzanat van: a készenléti rendőrség megjelenése a gáton. Jó lenne, ha mindenhol számítani lehetne a feltűnésükre, ahol a falu végén idős nénik és bácsik várják rettegve az éjszakát, hogy csak a tüzelőjüket viszik-e el aznap éjjel, vagy az ajtót is rájuk törik. És nem a náculhatnékjuk miatt örülnek a Magyar Gárda érkezésének, hanem mert úgy érzik, a magyar állam magukra hagyta őket, és hálásak bárkinek, aki – akár csak egy kis időre is – nyugalmat hoz az éjszakákba. Ahol a rendőrség és a magyar állam garantálja polgárai és magántulajdonuk biztonságát, a kutyának nem hiányoznak a gárdisták.