„Mit gondol arról, hogy kiadták a videó szocialista forrását? Sokan kritizálták ezt a döntést.
Több helyen is megkérdőjelezték, hogy helyesen cselekedtünk-e, és olyanokat is olvasni, hogy ezzel tönkretettük az oknyomozó újságírást. Ezek az újságírói reakciók érthetőek, hiszen az általános szabály szerint a forrás titokban tartása szent dolog, és mi is mindig ehhez tartottuk magunkat.
Ez azonban egy rendkívül speciális helyzet, mivel nagyon hamar kiderült, hogy a videó hamis. Megkeresett bennünket a rendőrség, hogy világosítsuk fel arról, hogyan került a videó a birtokunkba. A közélet tisztaságához fűződő érdek ez esetben erősebb, mint az informátor nevének titokban tartása, így nem láttuk indokolva megtagadni a választ.
A magyar oknyomozó újságírás jelentősen »forráskitett«, ők aggódnak, hogy ezek után senki nem oszt majd velük meg információkat. Lényeges különbség van azonban egy önmagát, egzisztenciáját veszélyeztető forrás és a hamis videót átadó informátor között. Nem gondoljuk, hogy hasonló elbírálás alá esnek. Ha valamekkora esélye lett volna annak, hogy a videó valódi, akkor megtagadtuk volna a forrás kiadását. Az oknyomozó újságírás szempontjából unortodox döntést hoztunk, viszont egy bírói határozat valószínűleg ugyanerre kényszerített volna bennünket később.
Nem a Hvg miatt kerül az oknyomozó újságírás hátrányba, hanem a most, e videóügy kapcsán felmerült, széles körű szakmai felháborodást kiváltó törvénymódosítási szándék miatt, amikor megjelent az a gondolat egyáltalán, hogy a krónikás is annyit vagy többet kaphat, mint az „elkövető”. Végül a gondatlanságra vonatkozó paragrafus kimaradt, de az előterjesztés is durván az oknyomozó újságírás ellenére volt.”