Kultúrának nevezhető-e az a parttalan és színvonaltalan valami, ami kiömlik a panorámás, színes és szagos tévédobozokból?
„A médiavilágban hazudhatnak, túlozhatnak, elhallgathatnak, vagy felépíthetnek bármit vagy bárkit büntetlenül, és természetesen elfogultan, mert az objektív tévét még nem találták fel. Az új népszerű nyilvánosság neve a Facebook, ahol perceken belül lehet új hőst alkotni vagy bukott személyt gyártani, mégpedig úgy, hogy ezreket, tízezreket mozgat meg. Utolsó mérések szerint vannak, akik naponta hat-nyolc órát töltenek a Face-en. Mostanra felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint régen nem azon megy a vita, hogy van-e magas kultúra és tömegkultúra, hanem hogy kultúrának nevezhető-e az a parttalan és színvonaltalan valami, ami kiömlik a panorámás, színes és szagos tévédobozokból. Van-e még lejjebb? És mindig van. (...)
A kereskedelmi televíziók kitermelték az úgynevezett celebtársadalmat. Ki lehet celeb? Bárki, akit a csatornákon éjjel-nappal mutogatnak. Prototípusa ennek a beszédhibás, elítélt adócsaló, akinek tanult szakmája hentes, de 45 millió forintot kap, hogy filmre vigye a Rómeó és Júlia roma változatát. Az illető ugyan nem ért sem a filmhez, sem máshoz, de celeb, aki magát és családját milliókért mutogatta évekig a tévében. A Wikipédia szerinti foglalkozása egyébként: showman. Celeb az időjós, a kiöregedett táncosnő, a közröhej tárgya díva, a húsz évvel ezelőtti szépségkirálynő, a PC jegyében a roma háziasszony, a sztárszakács, a sztárfocista, a sztárpár, az álompár, de lehet börtönviselt drogdíler is, továbbá néhány tucat olyan férfi vagy nő, akikről nem tudni, mit csinálnak a celeb léten kívül. Ők a televíziók állandó szereplői, véleményvezérei, közhangulat-felelősei. Bármikor szívesen beszélnek bármiről, viszont nem értenek semmihez. Értéküket a televízió állandó szerepeltetése veri fel. A fiatalság körében nagy az igény erre a speciálisan magyar celebségre. Őrületes tömegek neveznek be az úgynevezett tehetségkutató műsorokba. A jelentkezők egyetlen álma, hogy híresek legyenek. A média azt sugallja, hogy ehhez nem kellenek ismeretek, iskolázottság, műveltség, csupán szerencse és némi énektudás szükségeltetik.
Valaha volt egy vetélkedő a köztévén, az volt a neve hogy Ki miben tudós. Eljövendő kiváló közgazdászokat, biológusokat, tudósjelölteket láttunk vetélkedni. Ma az a nyerő, ha valakit férfiból nővé öltöztetnek, és ha egy nőt férfivá maszkíroznak. A kereskedelmi csatornák legújabb programja: lépésenként szoktatni a nézőket a szexuális másság elfogadására, sőt megszerettetésére. A köztelevízió ezekkel képtelen versenyezni. Nem is ez a dolga, de nem ártana ezt tudatosítani. A nagy kérdés viszont az, hogy mivel tud magának a köztévé nézettséget szerezni.”