Oktatófilmen a nyírbátori közmunkás törpök

2013. november 24. 16:58

Nekünk is kell egy videó, ami bizonyítja a Fidesz aljasságát! - adta ki a feladatot a Bajnai Gordon, miközben ott sem volt és pont az ellenkezőjét mondta.

2013. november 24. 16:58
Piréz Róbert
Tutiblog

Nem nyugszik az ellenzék, most a Bajnai–brigád rázza tovább a lófaszfát. Törökzsoltit idéző rafináltsággal álltak bele a következő oktatófilm ügybe. A bajai öntökönrugást az MSZP és a DK prezentálta ügyesen, az Együtt-PM-et aljasul kihagyták a nagy filmgyártási összefogásból, ezért most csináltak egy sajátot. Idén Karácsonyra egyik fideszes sem fog hülye ellenzéket kérni a Jézuskától. Felesleges volna. 

Mindenkinek volt végül ötlete, de a legjobbnak közfelkiáltással végül azt választották, ahol egy félközelin két bringás beszélget a kamerával és egymással és olyanokat mondanak, hogy a polgármester 5000 pénzt fizet a közmunkásoknak, ha kimennek libával tüntetni a Nyírbátorba előadást tartani igyekvő Gordonka ellen. Aki lehet ott sem lesz és lehet nem is azt mondja, amit mondani fog. És mert ez a Gordon, a  maga kis 45 százalék közötti pártocskájával már annyira érdektelen, hogy 5000 pénz alatt ki sem mennek kurvaanyázni elé, ezért már ezt is a Fidesznek kell intézni. Magyarország spontán kurvaanyázások tekintetében sokkal rosszabbul teljesít, mint Bajnai idejében. Ezt, mint tényt, jelenthetjük ki.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DrFülig Jimmy
2013. november 25. 09:14
Birnbaum házaspár szerelemgyermekei miket ki nem agyalnak ezen a bérblogon?!Szegény slota címeres zsótinak még az uzsorás cigóvajda répáját is be kellett vennie az élő istene kedvéért ahogy ezeknek is.
feketemacska
2013. november 25. 09:03
Gyurcsány kamikaze produkciói állandóan napirenden tártják megjelenésüket a médiában. Az ötleteknek és a forgatókönyvnek koránt sincs vége. Ferencnek nem árt a szidás-hordás,visszapattan róla,sőt megnyeri a plebs egy részének szimpátiáját.Mint egy tökös legény.aki nem hagyja magát. Egyelőre nincs szüksége a langyosokra.
Zokni
2013. november 25. 08:59
"Nekünk is kell egy videó, ami bizonyítja a Fidesz aljasságát" - írja. Nem bizonyítja. Oktatja. A bizonyítás már megtörtént a bíróságon.
feketemacska
2013. november 25. 08:55
Remélem összejön annyi video a nagy hacáré folyamán.hogy megrendezik az oktatófilmek fesztiválját a következő nyáron.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!