„Fordítva ül a lovon az a gazdaságpolitika, amely továbbra is azt hiszi, hogy fogyasztásösztönzéssel lehet a növekedést megindítani, különösen kimagaslóan eladósodott országban. Ahol a megtakarítások szintje nemzetközi összehasonlításban kirívóan alacsony, sőt az is a korábbi adósság rendezésére megy el, kifullad a növekedés. A közgazdaságtan egyértelmű bizonyítékkal rendelkezik, hogy megtakarításból, annak beruházásra fordításából lesz majd tartós növekedés, majd több munkahely, és abból lehet fogyasztás. Ezt a sorrendet nem lehet megfordítani.
A politikusok persze szívesen beszélnek inkább népszerű dolgokról, s az üzleti világ döntő többsége is a közvetlen fogyasztás növelésében érdekelt. Nemcsak az állótőke, hanem a humán tőke fejlesztésébe is be kell ruházni. Ez az ázsiai modell: megtakarítás, képzés. Jól bejött nekik, de ezen az égtájon erről nem vesz tudomást senki. Aki itt növekedést akar, az vagy szerezzen nagyon előnyös feltételekkel külföldi tőkét, vagy mondjon le a fogyasztás egy részéről.
Nagyarányú erőforrás-átcsoportosítás keretében a közvetlen fogyasztás öt-tíz százalékát át kell tenni a beruházás és az oktatásfejlesztés területére. Bár a világgazdasági változások teljes mérlege, mint láttuk, számunkra inkább hátrányos, az mégis kedvező fejlemény, hogy hosszú idő óta először szomszédaink dinamikus országok, felvevő piacuk gyorsan bővül. Ezt tükrözi, hogy Németország után immár a legnagyobb felvevőpiacunk Románia és Szlovákia. Ez persze a külpolitikát is új feladatok elé állítja.
Szintén kedvező körülményként értékelhetjük, hogy vezető partnerünk, Németország főszerepet játszik Európa sorsának alakításában. A német exporthoz kötődő magyar kivitelnek jók az esélyei. Vagyis a kérdésre a válaszom röviden az, hogy pontosan lehet tudni, mit kéne csinálni. De hogy az ország képes-e ezt megtenni, arra biztos fogadásokat ma nem kötnék. Pártpolitikai vetélkedőink sűrűjében nem ártana felismerni, hogy vulkán tetején szunnyadozunk. Ideje lenne felébredni.”