„Mondjanak bármit a szkeptikusok, Budapest biciklis város volt és egy pár évtizedes intermezzo után újra az kezdett lenni. A második világháború után a vasfüggöny mindkét oldalán a modernizmus szinonimájává a »nagy, gyors, tömeges« fogalmak váltak, és ezt szolgálta ki az autóközlekedés előtérbe helyezése is. Felüljárók épültek a belvárosokban, villamosvonalak szűntek meg, a gyalogosokat a nagy és veszélyes forgalom elől aluljárókba száműzték. Dübörgött a fejlődés - a háború utáni prosperitásban nem is volt ez kérdés -, a városok viszont elrugaszkodtak az emberi léptéktől. Ez a folyamat mára fenntarthatatlanná vált, városaink közlekedési folyosóvá silányultak, ahol a közösségi tereinket az egyéni autós közlekedés gyűrte maga alá. A levegő rossz, a házak befeketedtek, a dugók nem csak mindennapos stresszt, de rosszabb életminőséget, betegségeket, a szükségesnél korábbi elhalálozásokat okoznak.
(...)