Szerkesztők a blogger-korban

„Kozák szerint a Népszabadság szégyenkezhetne Horeczky írása miatt. Révész erre, láttuk, a szólásszabadság harcos védelmezőjeként reagál. De vajon mi köze az egész vitának a szólásszabadsághoz? Csakugyan olyan világ jön az újságírásra, amiben a nívótlanságról szóló vélemény a szólásszabadság megsértését jelentené? Amikor még akár pár évvel ezelőtt is, vagyis a pre-blogvilágban, egy szerkesztő azt mondta az újságírónak, hogy apukám/anyukám, ezen dolgozz még egy kicsit, ez a szabadság megsértése volt? Vagyis, előreléptünk, beléptünk egy jobb, mert szabadabb (média)világba?

Egyáltalán, miért gondolja Révész, hogy minden kérdést, így a szerkesztői gyakorlat problémáit is, kategorikus alapelvek szintjén kell tárgyalni? Ezentúl nekünk, olvasóknak valóban le kell mondanunk az olyan újságokról, amelyek esetében biztosak lehetünk abban, hogy hozzáértő, ízlésükben számunkra megbízható szerkesztők már a lapkészítés során kiszűrik az elfogadhatatlan, vacak írásokat és fordulatokat? S még mielőtt valaki a cenzor-nélküli világról papolna, meg arról, hogy az ízlés szubjektív, azért gondoljunk arra, hogy vannak bizonyos konszenzusosnak tekinthető elvárások. Ilyen például az, hogy nem lehet valakit sans gene – vagyis puszta jókedvünkből – egy országos napilap szócsövét szájunkhoz tartva »álértelmiségi celebnek« aposztrofálni.

Horeczkyt a mellékelt ábra szerint bizonyos szempontból úgy kezelik a Népszabadságban, mintha blogger volna. Ezek szerint a lap bloggerizálódik. Valójában azonban belső munkatárs, és a szerkesztőségek elfogadott és normális gyakorlatához híven a belső munkatársak adott esetben nem is írnak neki kritika-kritikát, vagyis nem határolódnak el tőle.”