„Mégsem állnak a csehek olyan csehül, ahogy azt gondolnánk. Ne feledjük: az országban a válóper óta volt két hivatalnokkormány, most regnál a harmadik, volt közel egy év, amikor nem volt kormány (mandátum nélküli fűtött, takarított, de az nem ér) és mégsem ment tönkre az állam. S volt összesen két kormány (ebből egy még a szövetségi állam idején), amely kihúzta a mandátum végéig.
Sokkal, de sokkal rosszabbul járhattak volna a csehek egy domináns, egyedül is többséget szerző szocdem párttal, vagy egy győztes ANO-val, hiszen akkor a Hradzsinban lezajlott események ismétlődnének nagyban, különösebb lakossági ellenállás nélkül. A csehek megtartották az arányos parlamenti rendszert, pedig ide a rozsdás bökőt, sokan szerették volna többségire, elnökire, meg ki tudja, milyenre változtatni.
A 20–18–14–11–7–6–6, plusz valami apró, százalékokban tökéletes arányos rendszer, és a politikusok, ha nem akarnak kétszer kilencven napon belül újabb előrehozott választásokat, kénytelenek kiegyezni. Emlékezzünk csak: a második Dzurinda-kormány vagy a Radičová-kabinet állandóan vitázott, de az ország állapotait tekintve ez még mindig jobb, mintha adva lenne a vezér, aki mindig megmondja a tutit. A csehek ugyan nem nyertek sokat a mostani választással, lehet, hogy vesztesnek is érzi magát a választó, de ajándékba kaptak egy arányos megosztást, amelyben sokkal nehezebb hatalmaskodni, és – bár ez ügyben nyugati szomszédunknál sincsenek kreativitás híján – sokkal nehezebb lopni. Állhatnának hát csehebbül is.”