Ellenzéki vagy szakmai öngyilkosság?

„Véleményem szerint azonban a demokrácia visszaállításából – de nem a demokráciából – csak az önkényuralom hívei és szolgái maradnak ki, senki más! Nagyon fontos volt a 23-i nagygyűlésen, hogy szinte mindenki önkényuralomnak nevezte Orbán rendszerét, vagyis létrejött a demokrácia visszaállításhoz elengedhetetlen konszenzus arról, mi ellen harcol a demokratikus ellenzék. A hosszú táv az én értelmezésemben a demokratikus jog- és intézményrendszer létrehozását jelenti, a rövid táv pedig csak a választásokig tart. Innen nézve az egyezségből kihagyott szervezetek képviselték az ország hosszú távú érdekeit, a szerződést kötöttek viszont ambivalensek voltak e tekintetben. Ők még azt hiszik, lehetséges rákényszeríteni a választókat, hogy egy meghatározott módon voksoljanak, azaz úgy, ahogy ők szeretnék. Ez azonban súlyos tévedés, mert mindig többféle lehetőség van. Úgy gondolom, hogy a konzervatív és liberális szónokok nem szegték meg a megállapodást, pontosan arról beszéltek, amiről kellett, arról, hogyan lehet elzavarni az Orbán–Simicska-klánt. Szerintük ennek akadálya a szűk megállapodás, és ugyanígy gondolják a választók is.

Ugyancsak érdekes, hogy Magyar Kornélia rendszerként nevezi meg az Együtt és az MSZP megállapodását, aminek következtében az ellenében állást foglaló konzervatívok, liberálisok, no meg a DK rendszerellenesként jelennek meg. Persze mindennek csak az elutasítás erősségében van jelentősége és értelme, no meg abban, hogy a priori szembeállítja őket az Orbán utáni »renddel«, amely így háromosztatúvá válik: lesznek a szerződő jók (MSZP, Együtt–PM), a »kimaradt« rendszerellenesek, és persze ott lesznek a legyőzött orbánisták. Nekem nem tetszik ez a jövő, ilyen Magyarországon éppúgy nem szeretnék élni, ahogyan Orbánisztánban sem szeretek.(…)

A demokratikus – és nem baloldali – ellenzék nem erősebb, hanem gyengébb, sérülékenyebb lesz azáltal, ha nem reprezentálja a demokráciában hívő valamennyi irányzatot. Csak így válhat nyilvánvalóvá, hogy az Orbán–Simicska-klánnal nem a baloldal, hanem valamennyi demokrata, sajnos nem valamennyi magyar, áll szemben. Mindenki, az országot 1995-ben a csődtől megmentő, ma konzervatív Bokros Lajos, a liberalizmust a leghitelesebben képviselő Kuncze Gábor, no meg a többiek, a politikai tisztességet a saját áldozatával hitelesítő Gyurcsány Ferenc és a zöld politikát végre hitelt érdemlően képviselő PM, no és persze az MSZP és az Együtt 2014 közösen képviselik a demokráciát. Itt lenne a helye az LMP-nek is, de ők nem akarnak a többiekkel együtt lenni, s mi tartsuk tiszteletben a döntésüket. A sajtó és a szakértő elemzők most még azon szomorkodnak, mérgelődnek, örömködnek, ki-ki hozzáállása szerint, hogy nem állt be mindenki szolgai módon az MSZP–Együtt megállapodás mögé. De miért tette volna? Demokráciát akarunk ugye, és nem egy másféle Nemzeti Együttműködési Rendszert? Ideje lenne már ennek megfelelően viselkednünk.”