Horeczky a Népszabadságban méltatlan, elfogadhatatlan hangnemű, egyes kiszólásaiban Bayer Zsolt klasszikusait idéző bírálatot jelentetett meg Csáki Judit könyvéről.
„Horeczky Krisztina a Népszabadságban méltatlan, elfogadhatatlan hangnemű, egyes kiszólásaiban Bayer Zsolt klasszikusait idéző bírálatot jelentetett meg Csáki Judit könyvéről, amely a Nemzeti Színház utolsó öt évének teljesítményét elemzi. A könyvnek külön aktualitást ad az a politikai hisztéria, amelyet Alföldi körül a jobboldal gerjesztett. Csáki nem kerülhette el, hogy a kötetben Alföldit (és másokat is) megszólaltasson. A cím korrekt: Alföldi színháza. Az alcím ironikus: öt nemzeti év. Amikor a regnáló kormány mindent nemzetivé stilizál, Csáki jogosan ironizál, s használja kettős értelemben a nemzeti(eskedő) kifejezést. Kiváló auftakt! (...)
Elég sokan vagyunk, akik Alföldit és az ő Nemzeti Színházát szerettük. Közben vádolták Alföldit nemzetgyalázással, sértő aljas és velejéig ostoba szitkokkal illették a parlamentben és az utcán is. Alföldi állta a támadásokat, nem hátrált meg, szerződése lejártának utolsó percéig csinálta a színházát. Csáki Judit már csak emiatt sem tehette meg, hogy a Nemzeti Színház öt évadjának elemzését úgy végezze el, hogy nem szólaltatja meg Alföldit is. De arról, hogy Alföldi mit érzett, belül mi játszódott le, még ez a kötet is csak finom jelzésekkel szolgál. S akkor jött Horeczky!
Már a lídben gyalázkodik, amikor Alföldit álértelmiségi celebnek nevezi. A mai magyar szóhasználatban celeb az, aki művészi, intellektuális vagy egyéb teljesítmény nélkül a kereskedelmi televíziók és a bulvárlapok érdeklődési körébe kerül. Celebségük néhány naptól néhány évig terjedhet, aztán alámerülnek abba a semmibe, ahonnan jöttek. Vajon mindez valóban áll Alföldi Róbert pályájára is?”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Abban is biztosak lehetünk, hogy ez még nem az utolsó fejezet. És én már azt nagyon várom, hogy megjelenjen a film végén a felirat: VÉGE.
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
Csak erre koncentrált.
Ő is a Belgiumban lévő orosz vagyon megszerzéséről ábrándozik.
