„Ez a békés demonstráció egy fontos állomása lehet a székely autonómia kivívásának, egy fontos láncszem abban a folyamatban, amely több mint 20 éve húzódik. S amelytől annyira fél Románia, mint a tűztől, mert rögtön Erdély elszakadásának kulcsát látják benne. (Ezért is nyilatkozott rögtön több román prefektus, hogy szerintük csak olyan 10.000-en vettek részt…)
És talán ezért is hallgatott a székely mentetelésről a román média egy része, s talán ezért sem akadt egy román politikus sem, akinek eszébe jutott volna, hogy ők is tagjai annak az európai uniónak, melyben alapjog a népek önrendelkezése, s ahol nem egy – különböző szintű – autonómia létezik, elszakadás nélkül…
Féltik a román nemzetállamot. Azt a nemzetállamot, amely többek között Erdély bekebelezése – 1919-1920 – óta nem nemzetállam. Most hosszan sorolhatnám, hogy mit tettek a románok és mit nem annak érdekében, hogy 1920. június 4-e óta, a Trianoni békeszerződés (békediktátum) napja óta, hogy kivesszen, elmeneküljön a magyar Erdélyből… De ehhez könyvet kellene írnom – s nem is vékonyat –, nem bejegyzést. Most inkább azt szeretném röviden végig járni, hogy mi történt eddig az (erdélyi-)székely autonómia ügyében, illetve emlékeztetni szeretnék mindenkit, magyart, románt, európait, hogy Európában vagyunk. Az Európai Unióban, s, hogy Európa többi részén nem úgy mennek a dolgok, mint a szintén EU tagállam Nagy-Romániában…
Azzal kezdtem az írást, hogy megmozdult a föld. Azért írtam ezt, mert úgy látszik innét, hogy a székelyek, erdélyi magyarok egyre elszántabbak. Egyre többen hajlandóak tenni is a szabadságért.”