„Az első nagy tanulság az, hogy szinte semmi sem lehetetlen: a Közép-Európa fekete lyukának (Madeleine Albright) tartott kis Szlovákia 4 év alatt ledolgozta a visegrádi szomszédokkal szembeni hátrányát a reformokban és az euro-atlanti integrációban, a következő 4 évben pedig a régió éllovasává vált. 1998-ban, a Mečiar-korszak végnapjaiban kevesen fogadtak volna arra, hogy Szlovákia a többi tagjelölttel együtt csatlakozik 2004-ben az Európai Unióhoz, hogy a V4-ek közül elsőként fogja bevezetni az eurót, arra meg pláne nem, hogy mind 2007-ben, mind 2001 és 2010 között átlagosan az EU leggyorsabban növekvő gazdasága lesz, a pozsonyi régió meg bekerül az unió tíz legfejlettebb térsége közé (a vásárlóerő-paritáson számolt bruttó hazai termék alapján). Sőt, sokan azt sem gondolták akkor, hogy a Mečiar-korszak végnapjait éljük. (...)
A negyedik tanulság az, hogy hosszú távon nem lehet a szerencsére építeni, előbb-utóbb a többség akarata érvényesül (lásd 2006, 2012), s az istenadta nép többsége amióta ez a kis állam létezik, a reformellenes populista, nacionalista erőkre szavaz. Itt tartunk most, és a társadalom többsége továbbra sem ért egyet ezzel a gondolatmenettel és aligha akar ilyen tanulságokat levonni. De már akkor is megérte, ha mi levonhatjuk. Nyugodj békében, tátrai tigris.”